A szellemi bozgor: a találmányomat Orbánék valósítják meg
A 168 Óra Online csaknem tíz esztendeje faggatta Nagy Bandó Andrást az élet sorsfordító kérdéseiről. Ezúttal Nagy Bandó jeles évfordulóinak és legújabb elismeréseinek kapcsán kértek bebocsáttatást az orfűi házba, ahol megtudták: vendéglátójuk „leltárt” készít munkásságának első negyven évéről.
– Tény, hogy nagyobb volt a fölhajtás a humorista vagy a hajléktalanokat óvó Nagy Bandó körül, mint aztán a szépíró körül. A közszolgálati adók tudtommal még csak említést sem tettek az idei díjairól.
– Tévés cimborától tudtam meg, hogy rajta vagyok azon a listán, amelyen a köztévében és -rádióban nemkívánatos személyek szerepelnek. Én, aki népművelőként járom az országot... Példát mutatva tíz maratonit futottam, az egészséges életmódra ösztönözve. A kormány és én egyet akarunk – én tettekkel bizonyítok. Lám, Orbánt ki is tüntették a dohányzás elleni küzdelméért. Groteszk, ha a trafikmutyira gondolok. Eszembe jutott az 1986-os Egy maffiózó végrendelete című számom, amelyet az államról mint legnagyobb maffiózóról írtam. A keresztapa meghagyja, hogy meg kell szerezni a temetkezés-, az ital-, a kávé-, a dohánybizniszt, mindent, amiből dől a pénz. Találmányomat most „pártunk és kormányunk” egy az egyben megvalósítja.
– Csakhogy a humorista Nagy Bandót ön száműzte, így jó ideje nem születnek kabarészámok. Miért is?
– Kiírtam magam. Mindig hittem a humor összetartó erejében. Most ez is kevés, darabokra tört tejesköcsögöt nem éri meg ragasztgatni. Kritikus és morgolódó polgár vagyok. Pártom az LMP, a Ludas Matyi Párt. Mindig a kisembert képviseltem, azt, akinek nem volt lehetősége, hogy elmondja a véleményét. Mindegy nekem, hogy Döbrögi jobbos vagy balos, leverem rajta, hogy elvitte a libáimat. ’89 előtt legalább két dologban egyetértettünk: húzzanak haza az oroszok, és legyen többpártrendszer. Ezekről próbáltunk pár mondatot becsempészni az írásainkba. Sajnos a legjobb monológjaim sem rengették meg a világot, de a túlélésben feltétlenül segített a nevetés. Ma, a kettészakadt országban ez is reménytelen.
– Az valóban hátborzongató volt, amikor Kerényi Imre kijelentette, hogy eddig ti voltatok, most mi jövünk.
– Ha egy csöpp agya lenne, ilyeneket nem mondana. Orbán meg, ha van benne egy csöpp tisztesség, leállítja. Vidnyánszkynak pedig nem csupán elhatárolódnia kellett volna Kerényitől a buzizós szöveg után, hanem visszaadni az ajándékba kapott megbízását annak a hatalomnak, amelyet egy ilyen ember képvisel. De a legnagyobb szégyen az, hogy a jelenlévők, egy polgári körben, jót röhögtek ezen az alpári kijelentésen. Ők a hatalom megbízott polgárai. Ők a hajrával biztatott magyarok! Nem is értem, Orbán egy-egy nemzeti ünnepünkön miért a sajátjainak szól, miért nem nekünk, a teljes magyar népnek. Ezzel is azt üzeni, amit Kerényi szócső kimondott: most mi jövünk, mi vagyunk. Vagyis: aki nincs velem, az nincs. Értem én, és helyeslem is: a régi vágású komcsik tűnjenek el. Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnöke akart lenni, lélekben. Orbán a kétharmadnak számolt fele magyarságé. Attól még nem lesz nemzeti érték sem Nyirő, sem Wass Albert, sem Tormay Cécile, hogy Kerényi azt állítja. És ha már határon túli magyarság, akkor sokkal inkább Szávai Géza Székely Jeruzsáleme, Szilágyi István és Bodor Ádám könyvei jelentik a nemzeti irodalmat. Orbánék már Máraival is bajban vannak, ha élne, kapnának tőle rendesen.