Újabb 80 millió a kormányfő védelmére

Több ember és több eszköz jut Orbán Viktor védelmére, erre 83 millió forintot költenek - derült ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.
 
 

Újabb 80 millió a kormányfő védelmére

Több ember és több eszköz jut Orbán Viktor védelmére, erre 83 millió forintot költenek - derült ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.
 
 
 
 
 

Újabb 80 millió a kormányfő védelmére

Több ember és több eszköz jut Orbán Viktor védelmére, erre 83 millió forintot költenek - derült ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.

A pénzt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből csoportosították át, az indoklás szerint "a miniszterelnök védelmének érdekében a létesítménybiztosítási intézkedés céljából kijelölt létesítmények körének bővítésére".

A határozat mellékletéből kiderül, hogy ez nem egyszeri kiadás: a 83-ból ugyanis csak 20,1 millió a beruházásra elkülönített pénz, további 11 millió egyszeri dologi kiadás, de a maradék 52 millió vélhetően létszámbővítést takar a rendőrségen belül, hiszen bérre és járulékaira költik el, és van áthúzódó hatása a következő évekre is.

A mostani 83 millió még nem is olyan nagy összeg - legalábbis ahhoz képest, hogy 2011 tavaszán a kormányfő védelmét ellátó Terrorelhárítási Központ (TEK) kapott "soron kívül" tízszer ekkora összeget Orbán Viktor miniszterelnök és Schmitt Pál akkori köztársasági elnök terrorista fenyegetettségére hivatkozva. A 800 millió forint elköltésekor pedig ugyanerre hivatkozással kaptak felmentést a közbeszerzési szabályok alól. Így a pénzt - hasonlan az egy hónappal korábban eszközvásárlásra fordított egymilliárd forinthoz - az átláthatóságot biztosító nyilvános tendereztetés nélkül költhették el. Egyebek mellett számítógépekre, szoftverekre, videokamerákra és autók szervizelésére.

A Népszava információi szerint sem a Magyar Közlönyből, sem más forrásból nem derült ki eddig, hogy vajon a miniszterelnök védelmének megerősítését ezúttal mi indokolja.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.