Elhunyt Gyarmati Dezső

86. életévében elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső.
 
 

Elhunyt Gyarmati Dezső

86. életévében elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső.
 
 
 
 
 

Elhunyt Gyarmati Dezső

86. életévében elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső.

A sajnálatos hírről a Magyar Úszó Szövetség honlapján Gyárfás Tamás számolt be. Gyarmati Dezső 1952-ben, 1956-ban, majd egy kisebb szünet után 1964-ben ünnepelhetett olimpiai bajnoki címet a vízilabda-válogatott tagjaként, de begyűjtött pályafutása során két Európa-bajnoki címet, valamint nyolc magyar bajnoki aranyérmet.

A 108-szoros válogatott pólós visszavonulása után edzősködésre adta a fejét: a magyar nemzeti csapattal a többi között világbajnoki, Európa-bajnoki és olimpiai aranyérmet szerzett.

1992-től a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke, majd 1996-tól társelnöke volt. 2004-ben a Magyar Vízilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének választották, egy évvel később pedig a [p]Nemzet Sportolóinak képviseletében a MOB tagja lett.

1990 és 1994 között politikusként is kipróbálta magát, hiszen a Magyar Demokrata Fórum (MDF) listán bejutott országgyűlési képviselője volt.[/p]

"A szelleme mindig friss, a játékszeretete mindig a régi, a test és a lélek összhangja volt pusztán aszinkronban az utóbbi időben. Nem vitte a lába, de még vitte a szíve. Közvetlenül a világbajnokság előtt még ott láthattuk a margitszigeti vízilabdatornán. Bosszankodott, hogy nem olyan a csapat, mégis azt hangsúlyozta, hogy – olyan lesz. Ki akart utazni a 2021-es vb-pályázati csapat tagjaként Barcelonába. Aztán mégsem élt a lehetőséggel. Tudta, hogy már nem mehet; maradnia kell. Velünk maradt. Ha most kellene dönteni, hogy kinek a nevét viselje a majdani úszókomplexum, ez aligha lenne kérdés. Azt hisszük, azt valljuk, ez négy év múlva, az avatáskor sem lesz másként" - írta Gyárfás Tamás a musz.hu oldalán.

A Sport24.hu cikke szerint a sportág legnagyobbját a Magyar Vízilabda Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal történt egyeztetést követően intézkednek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.