Közeleg a példátlan szigor

Tiltott zónákat jelölnének ki a hajléktalanoknak.
 
 

Közeleg a példátlan szigor

Tiltott zónákat jelölnének ki a hajléktalanoknak.
 
 
 
 
 

Közeleg a példátlan szigor

Tiltott zónákat jelölnének ki a hajléktalanoknak.

Teljesen kiszorítaná a hajléktalanokat a fővárosi önkormányzat Budapestről – írta szerdai számában a Népszabadság, amely szerint már el is készült az erre vonatkozó rendelettervezet munkaanyaga.

A tervezet a lap szerint két paragrafusból és egy mellékletből áll, ebben jogellenesnek minősítenék az életvitelszerű tartózkodást a mellékletben meghatározott közterületeken. A mellékletben másfél oldalon keresztül sorolják a tiltott zónákat – ismerteti a Népszabadság.

A lap szerint a munkaanyag alapján szabálysértésnek minősül és közmunkával, pénzbírsággal, illetve visszaesőként elzárással sújtható a fedél nélküli lét a fővárosi tulajdonú főutakon, parkokban, hidakon, aluljárókban, a közösségi közlekedési járművek megállóiban, a világörökség területén – tehát a Budai Várban és a Belváros jelentős részén, valamint a Duna-parton –, az oktatási és egészségügyi intézmények körül, valamint mindezek 50 méteres körzetében.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.