„Ének az esőben”, spottámogatások és elmaradt bevételek

Ülésezett Veszprém önkormányzata
 
 

„Ének az esőben”, spottámogatások és elmaradt bevételek

Ülésezett Veszprém önkormányzata
 
 
 
 
 

„Ének az esőben”, spottámogatások és elmaradt bevételek

Ülésezett Veszprém önkormányzata

A Közgyűlés interpellációkkal, kérdésekkel, napirend előtti hozzászólásokkal és már az elején vitával kezdődött. Porga Gyula polgármester úgy gondolta, hogy összevonja az azonos témákat érintő interpellációkat és kérdéseket és úgy ad azokra választ. A három interpellációt is benyújtó Hartmann Ferenc (MSZP) ezt kifogásolta, a jegyző azonban támogatta a polgármesteri szándékot.

A Budapesti – Jutasi úti aluljáróban azért áll 25-30 cm-es víz a polgármester szerint, mert a vízátemelő szivattyú csak 30 percre volt programozva. Augusztus 27-én óriási mennyiségű víz zúdult a városra, ilyesmi 15-20 évente éri Veszprémet. 1996-ban fordult elő, hogy a múzeum, a színház teljesen beázott, óriási károk keletkeztek. A polgármester Hartmann Ferenc interpellációjára válaszolva elmondta azt is, hogy a szivattyút a városháza munkatársai működtetik. Az MSZP-s képviselő szerint a polgármester válaszából szinte csak az maradt ki, hogy az „Ének az esőben” című filmmusical főszereplője Gene Kelly volt. A képviselő javasolta, hogy a jövőben ne a városháza kezelje a szivattyút.

Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) ugyanebben a témában kérdezve „csónakázótónak” nevezte az aluljárót.

A Nemesvámosra vezető kerékpárút alagútjában pedig azért lett sártenger, mert a friss növényzet még nem tudta megakadályozni a föld bemosódását. Hartmann képviselő erre úgy reagált, hogy „már a múlt századba is léteztek olyan megoldások, amelyek megakadályozták, hogy a víz a rézsűkről lemossa a földet. A polgármester tájékoztatása szerint a kárt a kivitelező helyrehozta, és az esetből tanulva a jövőben igyekeznek elkerülni az ilyen hibákat.

Képviselői interpelláció, kérdés, a lakók és a lokálpatrióták tiltakozása célt ért. A polgármester bejelentette, hogy a Cserhát u. számú épület elé nem épül nyilvános illemhely.

Gerstsmár Ferenc (LMP) arról kérdezte a polgármestert, hogy Miért nem vett részt Veszprém a szociális nyári gyermekétkeztetési programban? Milyen változtatásokra van szükség a szociális nyári gyermekétkeztetési programban ahhoz, hogy a rászoruló gyerekek minél nagyobb aránya tudjon részt venni benne, és a veszprémi önkormányzat is nyújtson be pályázatot? Hogyan ítéli meg helyben a közétkeztetés általános helyzetét, milyen reformokat tartana szükségesnek? – kérdezte a képviselő. A polgármester válaszában elmondta , hogy gondolkoztak, hogy induljon-e az önkormányzat a pályázaton de úgy döntöttek, hogy a nagy hagyományú napközis tábor megszervezése fontosabb a városnak. A veszprémi közétkeztetéssel elégedett.

Némedi Lajos alpolgármester (Fidesz) az onkológiai központ építésének fontosságával foglalkozott. Sokan kivették a részüket ebből a munkából – mondta - köztük Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Katanics Sándor (DK) napirend előtt azzal foglalkozott, hogy miért nem szedi a szemétdíjat a VKSZ. Július eleje óta nem lehetett fizetni a szemétdíjat, a lakosság nem kapott csekket és az átutalási megbízásokat sem teljesítették. A felvetésre nem a polgármester, hanem Czaun János (Fidesz-KDNP), a Észak-balatoni Szilárdhulladék-kezelési Társulás elnöke reagált. Az elnök szerint a társulás bevezetett egy árat, de egy alacsonyabbat alkalmazott. El kellett dönteni, hogy a bevezetett vagy az alkalmazott árat kell csökkenteni. Döntöttek, Veszprémben átlagosan 35-37 százalékkal csökken a szemétdíj. Katanics Sándor szerint a korábban átlag 71 %-kal emelt díjak csökkennek most, de biztos abban, hogy a választók átlátnak a szitán.

Az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámoló kapcsán azzal foglalkoztak a képviselők, hogy az ingatlanértékesítésből tervezett bevételből szinte semmit sem sikerült realizálni. Év végéig több mint félmilliárd forint bevételt remél a város. Ha nem sikerül, akkor a polgármester szerint a kiadásokat ehhez kell igazítani, vagyis csökkenteni kell azokat.

A közgyűlés csökkentette a VFC labdarugóinak támogatását, mivel a klub a bajnokságok átszervezése miatt alacsonyabb osztályba került. A 1. Futsal Club Veszprémmel kötött megállapodás pedig a teremfocinak évi 15 milliós támogatást ad. Hosszas vita volt a sportmarketing támogatásra szánt 22 millió forintról is. A polgármester hangsúlyozta, hogy ez igazából városmarketing. Gerstmár és Hartmann képviselő is azzal érvelt, hogy diák és tömegsportra ennek a töredéke jut, és más ágazatokban az önkormányzat éppen ellenkezőleg, nem növelte, hanem csökkentette a támogatásokat. A vita során kiderült, hogy ez az összeg a kézilabdát támogatná. Végezetül e testület elfogadta az előterjesztést.

Viszont levette napirendjéről a testület a Veszprémi Települése Értéktár Bizottság létrehozására vonatkozó Brányi Mária (Fidesz) javaslatot, mert szakmai és személyi vonatkozásban is merültek fel figyelemreméltó javaslatok. Októberben újra tárgyalja a testület ezt a témát.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.