Első fokon nyert a Demokratikus Koalíció

Ki kell adni a trafikpályázatok adatait.
 
 

Első fokon nyert a Demokratikus Koalíció

Ki kell adni a trafikpályázatok adatait.
 
 
 
 
 

Első fokon nyert a Demokratikus Koalíció

Ki kell adni a trafikpályázatok adatait.

A Fővárosi Törvényszék szerdán egy, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke által indított perben első fokon, nem jogerősen arra kötelezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a trafikpályázatokat elbíráló bizottság tagjainak névsorát, illetve a vesztes és nyertes pályázatok bírálati lapjait. Ezt Molnár Csaba jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az NFM már júliusban visszaküldette a dohánycéggel a pályázatokat, több jogász szerint azért, hogy ha később kötelezik is őket adatok kiadására, hivatkozhassanak arra, hogy nem is tudnak mit kiadni.

Molnár Csaba (DK) emlékeztetett: az év elején több esetben is felmerült „nem biztos, hogy tisztességes volt” az elbírálási eljárás. Több száz esetben is erős volt a gyanú, hogy nem szakmai alapon döntöttek a bírálóbizottság tagjai, hanem a Fideszhez közel álló cégeknek juttattak koncessziókat. Molnár Csaba elmondta, május elején a nemzeti fejlesztési miniszternek írt levélben kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a bírálati lapokat, és nevezzék meg a bírálóbizottság tagjait. Miután a tárca ezeket az adatokat nem volt hajlandó kiadni, a politikus arra hivatkozva fordult a bírósághoz, hogy ezek az információk közérdekűek.

Molnár elmondta: ha a DK kormányra kerülne, a teljes trafikmutyis eljárást felül fogja vizsgálni, akik pedig politikai korrupcióval, fideszes kapcsolatok útján jutottak koncesszióhoz, azoktól ezt a jogot meg fogják vonni – jelentette az Index.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.