Kétszeri hosszabbítás után bukott el a válogatott
Az első játékrész borzalmasan indult magyar szemszögből, öt perc után 5:1 állt az eredményjelzőn a brazilok javára. Ezt követően Hajdu János időt kért, a magyar lányok pedig innentől folyamatosan zárkóztak, a szünetben már csak egy góllal ment az ellenfelünk.
A második félidőt is jobban kezdték a dél-amerikaiak, ám az első pár percet követően elkezdtünk remekül védekezni, s a játékrész derekán már kettővel ment a magyar csapat. A hajrára aztán döntetlennel fordultunk, egészen az utolsó percig fej-fej mellett haladtak egymás mellett a felek, s bár a végén támadhattunk a győztes gól megszerezéséért, 26:26 lett a vége, ezzel következhetett a hosszabbítás.
A hosszabbítás következett, ami a nézőket, a szurkolókat és a játékosokat is egyaránt felőrölte. A kétszer öt perces ráadásban sem tudtunk elszakadni Brazíliától, igaz egygólos vezetésnél Kovacsicz egy gyorsindításból kettőre növelhette volna az előnyt, ám ellépte magát, a brazilok pedig hamar kiegyenlítettek.
Nem született döntés ebben a periódusban sem, így a szabályok értelmében újabb kétszer öt perces ráadás jöhetett, amit sajnos már nem bírtunk idegekkel. A fáradt játékosok nem mertek vállalkozni, igaz ellenfelünk is egyre pontatlanabbul játszott, ők a végén mégis tudtak még koncentrálni, s az utolsó percben már kétgólos előnyre tettek szert, amivel megpecsételték a sorsunkat.
Jegyzőkönyv. Női kézilabda világbajnokság, nyolcaddöntő: Brazília – Magyarország 33:31 (12:11, 26:26, 29:29) – kétszeri hosszabbítás után. Belgrád, 1000 néző. V: Mosorinszki, Pandzsics (szerbek). Brazília: Arenhart – Nascimento 10 (4), Cavaleiro 3, Diniz, Amorim 6, Rocha 4, Rodrígues 5 (1). Csere: Pessoa (kapus), Moura 1, Andrade, Piedade 1, Da Silva 3. Szövetségi kapitány: Morten Soubak. Magyarország: Herr O. – Bognár-Bódi 1, Soós 3, Görbicz 5 (3), Szamoránsky P. 1, Tomori 7, Vérten. Csere: Kiss É. (kapus), Triscsuk 1, Szekeres, Bulath 2, Kovacsics 1, Zácsik, Szucsánszki 3, Kovacsicz 2, Cifra 5. Szövetségi kapitány: Hajdu János.
A többi eredmény: Lengyelország-Franciaország 22:21 (11:8), Dánia-Németország 31:28 (17:17), Szerbia-Norvégia 28:25 (15:16).
Az elődöntő párosítása: Brazília-Dánia, Lengyelország-Szerbia.