MVM-es gépen írhatták a paksi bővítést éltető levelet

Az információt a blog birtokába került Word dokumentum tulajdonságai közül hámozták ki az újságírók.
 
 

MVM-es gépen írhatták a paksi bővítést éltető levelet

Az információt a blog birtokába került Word dokumentum tulajdonságai közül hámozták ki az újságírók.
 
 
 
 
 

MVM-es gépen írhatták a paksi bővítést éltető levelet

Az információt a blog birtokába került Word dokumentum tulajdonságai közül hámozták ki az újságírók.

A Magyar Villamos Művek számítógépén fogalmazhatták a Magyar Mérnöki Kamara állásfoglalását a paksi bővítéséről – derítette ki a Cink. E szerint az MVMI Informatika Zrt. által üzemeltetett számítógépen fogalmazhatták meg a nyilatkozatot, amelyben a Magyar Mérnöki Kamara egyértelműen kiáll a kormány által a napokban bejelentett atomerőmű-beruházás mellett.

A cég felel az MVM Csoport tagvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokért. A holdingnak a 2013 júliusában alapított MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. is tagja. Ők felelnek az új blokkok létesítésének előkészítéséért – írja a Cink.

Moszkvában kedden Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

A megállapodás a Hír24.hu információi szerint tartalmazza, hogy harminc évre szóló orosz állami hitelből, úgy 10-12 milliárd euróból, a jelenlegi 2000 megawatt mellé két, egyenként 1200 megawatt kapacitású blokk épül, és lép üzembe 2023-tól. Így Paks akár az ország energiaszükségletének ötvenöt százalékát is biztosíthatja majd.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.