Egypontos verség kosárlabdában

Az alapszakasz utolsó fordulója után a 9-16. helyért kiírt rájátszásban folytatja a VESC.
 
 

Egypontos verség kosárlabdában

Az alapszakasz utolsó fordulója után a 9-16. helyért kiírt rájátszásban folytatja a VESC.
 
 
 
 
 

Egypontos verség kosárlabdában

Az alapszakasz utolsó fordulója után a 9-16. helyért kiírt rájátszásban folytatja a VESC.

Az alapszakasz utolsó, 22. fordulója már semmiféle változást nem eredményezhetett a Veszprémi Egyetemi SC NB I/B-s férfi kosárlabda csapatának életében. Ugyanis az addigi 21. forduló sorsán megszerzett pontok alapján már korábban biztossá vált, hogy a VESC együttese a rájátszás során a továbbiakban a 9-16. hely valamelyikéért fog majd küzdeni. A tavaszi első (!)idegenbeli mérkőzésen azonban győzni szeretett volt a bakonyi gárda.

Eleinte úgy tűnt, hogy a Rába-parti egyetemisták ellen nem is lehet gond, hiszen az első negyedben biztos, tízpontos előnyre tett szert a Petőfi Áron vezérelte csapat. A másodikban ehhez még hatot hozzátettek Oltárczyék, s a nagyszünetben ezért 29:45-ös állásnál vonulhattak pihenőre a játékosok.

A meccs harmadik szakazsa azonban hidegzuhanyt hozott: a házigazdák hét pontot (24:17) ledolgoztak hátrányukból, így az utolsó etapnak 53:62-es állásnál vághattak neki a csapatok. Sajnos a küzdelem képe továbbra sem váltott, s Rába-partiaknak szinte minden sikerült, s végül a meccs egypontos győri sikerrel ért véget.

Jegyzőkönyv. Kosárlabda NB I/B., nyugati-csoport, 22. forduló: Győr-Szol Széchenyi Egyetem – VESC 77:76 (16:26, 13:19, 24:17, 24:14). Győr, 100 néző. V.: Szakáll dr., Gaál, Kaskötő. VESC: Takács 12/3, Hoffmann 12/3, Oltárczy 16/6, Kováts 10, Szlávik 16/6. Csere: Vertetics 10/6, Horváth O, Sefcsik, Kelemen. Edző: Petőfi Áron. Az ellenfél legjobb dobói: Gombás 24, Horváth 16, Péterfai 12.

Az NB I/B. 9-16. helyéért zajló küzdelembe a csoportonként 5-8. helyezést elért csapatok az alapszakaszban elért eredményeiket magukkal viszik. A bakonyiak (oda-vissza) ellenfele a keleti csoport négy gárdája lesz, tehát még nyolc összecsapás vár Petőfi Áron legényeire.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.