Előny a kormánypárti jelölteknek

Gyurcsány: Orbán csalással akar győzni.
 
 

Előny a kormánypárti jelölteknek

Gyurcsány: Orbán csalással akar győzni.
 
 
 
 
 

Előny a kormánypárti jelölteknek

Gyurcsány: Orbán csalással akar győzni.

- Az április 6-ai országgyűlési választások nem lesznek sem szabadok, sem tisztességesek, mert a kormánypártok olyan helyzetet idéznek elő, amelyben a legelemibb tisztesség és szabadság feltételei is súlyosan sérülnek – jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn Nyíregyházán, sajtótájékoztatón. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt mondta, a választás akkor szabad, ha a választóknak azonos erőfeszítést kell tenniük annak érdekében, hogy megismerhessék a voksolást követő politikai alternatívákat.

- Ma ez nem teljesül, a kormányzati úthenger a kereskedelmi média nagy részében, az adófizetők által fenntartott közmédiában, valamint Nyíregyházán a helyi, önkormányzati médiában „egyoldalú, elfogadhatatlan és erkölcstelen előnyt biztosít” a kormánypárti jelölteknek – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Az ellenzéki politikus elmondta, a miniszterelnök minden bizonnyal igazat mondott, amikor megjegyezte, neki 1989 előtt sem a diktatúrával volt a baja, hanem azzal, akik ezt csinálták.

- Úgy látom, hogy ha ő csinálja, akkor ez az ő számára elfogadható – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy azok a százezrek, akiket „Orbán gazdaság- és társadalompolitikája elüldözött Magyarországról és amelynek eredményeként London a világ második legtöbb magyarja által lakott település”, csak „iszonyatos erőfeszítéssel” élhetnek szavazati jogukkal, a kormány pedig mindent megtett azért, hogy távol tartsa őket a szavazástól.

- Közben akik Kassán, Nagyváradon vagy Eszéken élnek és az elmúlt években vették fel a magyar állampolgárságot, levélben szavazhattak – jegyezte meg a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint ez „nyílt, tisztességtelen diszkrimináció” a kormánypárti támogatóknak kedvez, és hátrányosan érinti azokat, akik a kormány ellen szavaznának.

- Azzal vádoljuk a miniszterelnököt, hogy alig leplezett csalással akar győzni – mondta Gyurcsány Ferenc, figyelmeztetve Orbán Viktort arra, hogy ilyen győzelem esetén nem lesz stabil a többség, és ezzel a háta mögött nem lehet jól kormányozni.

Közlése szerint elbukott „a nagy dérrel-dúrral” beharangozott államadósság-csökkentés, mert az adósság GDP-hez viszonyított aránya meghaladja 83 százalékot. Ez az államadósság úgy alakult ki, hogy „elkonfiskált, elrabolt 3 ezer milliárd forintot” és kötelezettséget vállalt további 3 ezer milliárd forint, további tíz százalékpontnyi adósság felvételére Paks ügyében.

- Ha a két tételt hozzászámoljuk, akkor magyar államadósság meghaladja a száz százalékot, „a miniszterelnök úr szégyellje magát” – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc vélekedése szerint „elbukott a rezsihazugság”, a rezsicsökkentés egymást követő lépéseiből kifogyott a szusz, ma a legnagyobb teljesítmény, hogy októberre 3,3 százalékos távfűtésidíj-csökkentést ígérnek. Ez nemzeti víziónak több mint szégyenletes, {...} nincs olyan ország, mely ilyen tervekből épülne fel, „földszintes, szégyenteljes, népbutító program ez” – jelentette ki.

Az ország szuverenitásával kapcsolatban a DK elnöke azt mondta, Magyarország a rendszerváltozás óta nem kötötte sorsát szorosan egyetlen országhoz, nem tette magát függővé olyan módon, mint ahogy az Paks esetében megtörtént.

- Orbán miniszterelnök úr saját szavát használom, amikor azt mondom, hogy Putyin pincsikutyája lett – mondta. - A választás ebben az értelemben nagyon világos, mert aki Orbánra szavaz, az Putiynra szavaz, aki Mesterházyra szavaz, az Merkel Európáját akarja.

Gyurcsány Ferenc a 2002 és 2010 közötti szocialista vezetésre utalva azt üzente a nyíregyháziaknak és szabolcs-szatmár-beregieknek, hogy legyenek büszkék az ebben az időszakban a térségben közösen elért közös eredményekre – írja az MTI.

Gyurcsány Ferenc és szimpatizánsai a sajtótájékoztató után a Kossuth térre vonultak át, ahol 10-15 ellentüntető várta őket. A DK-s szimpatizánsok el akarták zavarni a demonstrálókat; rendőrök közbeavatkozására nem alakult ki nyílt konfrontáció a felek között.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.