Levetették a molinót

Vörös posztó: Kövér László kiakadt.
 
 

Levetették a molinót

Vörös posztó: Kövér László kiakadt.
 
 
 
 
 

Levetették a molinót

Vörös posztó: Kövér László kiakadt.

Nem tetszett a házelnöknek és a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottságnak a Néprajzi Múzeum homlokzatára kihelyezett kiállításreklám. A Néprajzi Múzeum március elején sajtóközleményben jelentette, hogy mint intézmény stílusváltásra készül, és az új stílust új arculati elemekkel is igyekszik megmutatni.

A vörös szín azonban rossz választásnak bizonyult. A Kövér László elnökölte Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság szerint a reklám színvilága, stílusa nem illik a „Kiemelt Nemzeti Emlékhely”, azaz a Kossuth tér egységes arculatához, és a környezet történelmi műemléki megjelenéséhez. A bizottság ezért március 19-én hozott határozatában megtiltotta a múzeum számára a molinók kihelyezését. A Néprajzi Múzeum a múlt héten kapta meg a határozatot, hétfőn pedig már le is csupaszították az épületet – írja az Index.

Kemecsi Lajos főigazgató a portál kérdésére azt mondta: a múzeum nem tehetett mást, a Kossuth tér arculati ügyeiben fellebbezés nélküli határozatokkal dönthet a bizottság. Ennek ellenére megkeresték a bizottságot, hogy a jövőt illetően megpróbáljanak egy mindkét fél számára elfogadható együttműködést kialakítani.

A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság januárban kezdte meg működését. Kövér László mellett Halász János államtitkár, Such György, Szakály Sándor és Wachsler Tamás a tagjai.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.