Viharos tüntetés a Szabadság téren

Az esőt sikerült megúszni, de a szél időnként igencsak tépázta a fákat: elmondható, hogy viharos tüntetést tartottak a Szabadság téren.
 
 

Viharos tüntetés a Szabadság téren

Az esőt sikerült megúszni, de a szél időnként igencsak tépázta a fákat: elmondható, hogy viharos tüntetést tartottak a Szabadság téren.
 
 
 
 
 

Viharos tüntetés a Szabadság téren

Az esőt sikerült megúszni, de a szél időnként igencsak tépázta a fákat: elmondható, hogy viharos tüntetést tartottak a Szabadság téren.

Előző nap, kedden a tiltakozók – kihasználva, hogy a rendőrök távolabbról őrizték az épülő megszállási emlékművet – ledöntötték a kordon egy részét. Az esetből okulva a rendőrök szerdán ismét sorfallal várták a demonstrálókat. Az élőlánc kisebb incidenssel kezdődött: a rendőrök csak némi dulakodás árán engedték, hogy a tiltakozók a szokásos útvonalon körbejárják a munkaterületet. Az egyik szervező, Zoltai Andrea később a színpadról szóvá is tette a történteket, és arra hívta fel a rendőrök figyelmét, hogy a sasos-arkangyalos szobor ellen tiltakozó demokraták bejelentett tüntetéséről van szó – számolt be róla a Népszabadság.hu.

Az élőlánc után a résztvevők jelképes barikádot emeltek kövekből, virágokból, cipőkből, képkeretekből, könyvekből. A barikád fölé ezt a feliratot tették ki: „Kettős beszéd helyett párbeszédet!„ Majd – az előző napi igazoltatásokra utalva – mindenki magasba emelte, a rendőri kamerák felé mutatta a személyi igazolványát. „Nem félünk!” – mondták többen is.

- Olyan országban élünk, ahol 90 százalékban uniós pénzből fejlesztenek, de nem tűzik ki a Parlamentre az uniós zászlót. Tömegek panaszkodnak akolmelegben, de csak kevesen vállalják a véleményüket – jelentette ki Lázár Júlia, a Hálózat a Tanszabadságért tagja. Szele Tamás újságíró úgy vélte, veszélyes dolgok ezek az emlékművek: hozzájuk sem ér az ember, mégis kifordulnak magukból.

A szervezőkben felmerült, hogy a várható pocsék időjárás miatt néhány napra szüneteltetik a tiltakozást. Aztán a 168 Óra Online tudósítása szerint úgy döntöttek: jöjjön bármi, csütörtökön is folytatják.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.