A trafikmutyi mérlege

Évi 70 milliárd forint költségvetési bevételkiesés.
 
 

A trafikmutyi mérlege

Évi 70 milliárd forint költségvetési bevételkiesés.
 
 
 
 
 

A trafikmutyi mérlege

Évi 70 milliárd forint költségvetési bevételkiesés.

Mint a Stop.hu írja, a lakosság egy része a dohányboltok monopolizálása miatt a legális piacon kaphatóról áttért a sokkal olcsóbb illegális dohánytermékekre. Emellett egyre többen sodrott cigarettát szívnak.

A Nemzeti Adó – és Vámhatóság (NAV) adatai szerint 2014 első három hónapjában összesen 1,7 milliárd szál gyári és 1,3 tonna sodort dohány fogyott. Ez megközelítőleg 3,9 milliárd szál cigarettának felel meg, míg tavaly ugyanezen időszakban még 4,5 milliárd szál volt a fogyasztás. Ezen belül az előző évi fogyasztás 70 százalékára esett vissza a gyári cigaretta eladott mennyisége, míg a vágott dohányé 8,5 százalékkal nőtt. Vagyis a 2013-ban elindult kedvezőtlen folyamatok idén is folytatódni látszódnak.

Sok szakértő a visszaesést annak tulajdonítja, hogy egyrészt nőtt a dohánytermékek feketepiaca, másrészt a lakosság egy része csökkentette a "bevitelt". Egy, a Gfk által készített jelentésből az derül ki, hogy 2012-ről 2013-ra a dohánytermékek illegális árusítása 725 millió szálról 1,1 milliárd szálra nőtt, s így a feketekereskedelem súlya 5,1 százalékról 11,8 százalékra bővült – írja a Stop.hu.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.