Vastaps a Csalókavilágnak

A Veszprémi Petőfi Színház immár második alkalommal rendezett színházi tábort 9-15 éves gyerekeknek.
 
 

Vastaps a Csalókavilágnak

A Veszprémi Petőfi Színház immár második alkalommal rendezett színházi tábort 9-15 éves gyerekeknek.
 
 
 
 
 

Vastaps a Csalókavilágnak

A Veszprémi Petőfi Színház immár második alkalommal rendezett színházi tábort 9-15 éves gyerekeknek.

Zúgó vastapsot kapott a Csalókavilág című produkció, amely a Veszprémi Petőfi Színház színházi táborának záróelőadása volt a teátrum stúdiószínpadán, a Latinovits-Bujtor Játékszínben szerdán. A tíznapos műhelymunkában harmincan vettek részt, a 9-15 éves gyermekek előadását a tervek szerint az intézmény szeretné rendhagyó irodalomórák keretében bemutatni a városban.

A Veszprémi Petőfi Színház immár második alkalommal rendezett színházi tábort 9-15 éves gyerekeknek. A nyári műhelymunka keretében a fiatalok megismerkedhettek a színészmesterség alapjaival, drámapedagógia foglalkozások és módszerek segítségével fejleszthették képességeiket, miközben a tíz nap alatt színpadra állítottak egy darabot. Így átélhették azt, miként készül egy előadás az olvasópróbától a bemutatóig.

Szeles József a színművész, a színházi tábor ötletgazdája idén megkérte Máté P. Gábor színészkollégáját, hogy Weöres Sándor Csalóka Péter című bábjátéka alapján állítson össze egy olyan darabot, amelyet a gyerekek elő tudnak adni. Így született meg a Csalókavilág című produkció Romhányi József verseivel, zenei részekkel kiegészülve.

A táborban a gyerekek Mákszem Lenkének a Kabóca Bábszínház tagjának a segítségével ismerkedhettek meg a bábozással. Kis Katalin tánc-és mozgásművészeti órákat tartott, hogy az előadás koreográfiáját el tudják sajátítani. Drámapedagógia foglalkozásokat vezetett a gyerekeknek Péti Krisztina dramaturg, Módri Györgyi színész-tanár pedig zenészként szerepel majd velük az előadásban. A darabot Szeles József és Tóth Loon színész-tanárok irányításával próbálták a táborozók, akiket Kovács Noémi Zsuzsanna rendezőasszisztens is segített a tíz nap alatt.

A záróelőadáson Oberfrank Pál, a színház igazgatója köszöntötte a nézőket és a gyerekeket, akik emléklapot vehettek át. A táborozók titkos szavazása után a legjobb fiú szereplő címet Keller Márton érdemelte ki. A legjobb lányszereplőnek Gáspár Fannit és Morgan Matildát választották, míg a legcsintanalabb szereplő díjjal Arbas Socias Carlos Alexandert jutalmazták.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.