Jövőre tiszta lappal indulhat a város

Az adósság konszolidáció második szakaszának eredménye, Veszprém megszabadult a huszonhárom éves terheitől.
 
 

Jövőre tiszta lappal indulhat a város

Az adósság konszolidáció második szakaszának eredménye, Veszprém megszabadult a huszonhárom éves terheitől.
 
 
 
 
 

Jövőre tiszta lappal indulhat a város

Az adósság konszolidáció második szakaszának eredménye, Veszprém megszabadult a huszonhárom éves terheitől.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a tájékoztatóját azzal kezdte, hogy a 2010-ben hatalomra jutott kormány egyik fő feladatának tekintette az önkormányzatoknál felhalmozódott adósságállomány konszolidációját. Ehhez viszont az első lépésben szükséges volt az állam és az önkormányzatok közötti feladatok elosztására, egyfajta „profiltisztításra”. Ki kellett venni az önkormányzat irányításából azokat, amelyek az államra tartoznak és a hatékonyságban szempontjából a központosítás révén képesek jól működni. A helyi szinteken viszont meg kellett hagyni azokat a feladatokat, amelyekre az ott élők érzékenyek, vagy hagyományai vannak.

A miniszterelnök-helyettes megerősítette, hogy 2010 szeptemberében született meg az a döntés, hogy a két profilt, az önkormányzatiságot és az államigazgatást egyértelműen el kell választani egymástól. Ez a szétválasztás viszont nem jelent egyfajta ellentétet, hanem ellenkezőleg, partnerséget biztosít.

Navracsics Tibor kijelentette – erre azért volt szükség, mert az 1990-es rendszerváltás óta a közigazgatás finanszírozása nem a feladatokhoz igazodott. Az állam, rendszeresen adott át feladatokat az önkormányzatnak, de a fedezetéhez szükséges pénzeket csak szűkösen biztosította. A kényszer miatt két lehetőség maradt, egyrészt a feladatokat nem teljesíteni, amit az önkormányzatok nem mertek felvállalni. Másrészt, az önkormányzati hitelek felvétele.

2010-re Magyarországon, az önkormányzatok hitelfelvételének összege 1247 milliárd forintra emelkedett- emelte ki a miniszterelnök-helyettes.

Ezt az adósságterhet vállalja át most a kormány, mert ennek az összegnek a kamat terhei és a tőke törlesztése napjainkra, az önkormányzatok működésképtelenségét vonta volna maga után. Ezt a pénzügyi konszolidációt a kormány két ütemben hajtotta végre és most 2013 végén van, a második ütem befejező szakasza.

Porga Gyula polgármester szerint a jelenlegi kormány úgy alakította át az önkormányzati rendszert, ahogy az élet kívánja és azokat a terheket, amelyek már akadályozták a települések további fejlődését, levették az önkormányzatokról.

Megállapította, hogy Magyarországon Veszprém a kevésbé eladósodott városok közé tartozott. Az elmúlt évben 5 milliárd forint került elengedésre és a mai nappal 2,2 milliárd forint adósságtól mentesült a város. Ez a városnak annyit jelent, hogy évente 200 millió forint kamatot nem kell kifizetnie. Ezzel az önkormányzat mozgástere kitágult és jövőre többet költhet az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a munkahelyteremtésre. De nagyon fontos az is, hogy így több lehetőségük van a pályázatok önrészének a biztosítására is, ami a városban a gazdaság további fejlődését indíthatja el.

Nagyon fontos az – hangsúlyozta a polgármester – hogy az így felszabadult pénzek ne a működtetésre legyenek elköltve.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.