A TAO állatorvosi lova volt: most elárverezik a szigetszentmiklósi félbehagyott stadiont

TAO-támogatásból tervezték megépíteni az utánpótlásközpontot Szigetszentmiklóson, a történet azonban csúnya véget ért.
 
 

A TAO állatorvosi lova volt: most elárverezik a szigetszentmiklósi félbehagyott stadiont

TAO-támogatásból tervezték megépíteni az utánpótlásközpontot Szigetszentmiklóson, a történet azonban csúnya véget ért.
 
 
 
 
 

A TAO állatorvosi lova volt: most elárverezik a szigetszentmiklósi félbehagyott stadiont

TAO-támogatásból tervezték megépíteni az utánpótlásközpontot Szigetszentmiklóson, a történet azonban csúnya véget ért.

Elakadt TAO-támogatások, visszalépő TAO-adományozó, kifizetetlen számlák, félbemaradt projekt és felszámolás alá kerülő egyesület. Zanzásítva így foglalható össze annak a 3,5 milliárd forint összköltségvetésű stadionprojektnek a története, melyet Szigetszentmiklóson tervezett megvalósítani a város sportegyesülete. A 2012-ben elindult sztori most, 2020 őszén érhet véget.

A problémák 2017 környékén kezdtek megszaporodni és egyre súlyosabbá válni, majd 2018 márciusában már látszódott, hogy küzdeni kell az akkori tulajdonosoknak az akkor 60 százalékos készültségű projekt befejezéséért. Kormányzati segítségben is bíztak, ám az végül elmaradt és 2018 júniusában felszámolási eljárás indult a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körével szemben. 2020 őszén a felszámolóbiztos végül a stadiont is árverésre bocsátja.

A legutóbbi cégközlönyben találtunk rá arra a hirdetményre, melyben a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. nyilvános pályázat keretében értékesítené a felszámolás alatt álló egyesület vagyonelemeit.

Pontosabban az annak tulajdonában lévő sportinfrastruktúrát. Az árverésre bocsátott vagyonösszességnek része a regionális utánpótlás-nevelési centrum a hozzá tartozó 150 férőhelyes parkolóval, a Sport utcai létesítmény a térburkolatos, 30 férőhelyes parkolóval, valamint 2 műfüves és 2 füves pálya.

Mindennek minimálára - mely egyben a becsült értéke is - 420 millió forint, ajánlati biztosítékként pedig 12,8 milliót kell letenni (itt ismét érdemes megjegyezni, hogy egy 3,5 milliárdos projektről van szó, melyre 1,5 milliárdot költöttek el). Pályázni az elektronikus értékesítési rendszeren keresztül lehet szeptember 11. és szeptember 20-a között.

A nyertes pályázó azonban csak a felépítményeket szerzi meg, a telket nem, melyeken fekszenek ezek. Az ugyanis a helyi önkormányzat tulajdonában van.

Nagy kérdés egyébként, hogy ebben a 60 százalékos készültségű, a legutóbbi munkálatok óta az állagromlás szakaszába lépett sportlétesítményben látna-e bárki lehetőséget. Lapunk információi szerint a helyi önkormányzat egyáltalán nem kíván a tulajdonában lévő telken fekvő létesítményekkel foglalkozni.

Ezt csak alátámasztja az a tény, hogy az elmúlt években hagyták idáig romlani a helyzetet. Nyilván nem lenne ördögtől való gondolat az sem, hogy a NER-rel áthálózott labdarúgás világában valamelyik klub potenciált látna a projektben, de nagy negatívum lehet, hogy annak befejezése jelentős forrásokat igényel.

Sokkal reálisabb elképzelés, hogy végül az állam tulajdonába kerül a regionális utánpótlás központ. Az állam kifizeti a 420 millió forintot, melyből a felszámolás alatt álló egyesület ki tudja egyenlíteni az elmaradásait. És végül így rendeződik a helyzet.

Joggal merül fel a kérdés, hogy miért kellett idáig húzni a történetet, miközben a tulajdonosok már 2018-ban igyekeztek megoldást találni a helyzetre és befejezni a beruházást.

Információink szerint nemcsak a hiányzó TAO gyűjtésével próbálkoztak, de kormányzati segítségben is reménykedtek, mint azt korábbi beszélgetésünk során elárulták.

A helyzet abszurditása, hogy végül mégis csak az állam (pontosabban a BMSK Zrt.) lehet az a szereplő, mely tisztázza a helyzetet és pontot tesz a történet végére. Bár ebben az esetben is kérdés, hogy mi lesz a létesítmény sorsa, hogyan és ki fogja azt üzemeltetni.

A késlekedésnek azonban nemcsak a félbehagyott létesítmény látta kárát - mivel azt forrásaink szerint "mára gyakorlatilag szétlopták", hiszen nincs ki őrizze a területet -, de a város sportegyesülete is gyakorlatilag lenullázódott. Felnőtt csapat ma már nincs, legfeljebb utánpótláskorú szinten létezik a labdarúgás a városban.

Forrás: mfor.hu
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.