Állatvédelmi központ alapkőletétele Veszprémben

Civil szervezetek által megfogalmazott közösségi igényt elégít ki a jövőben az új Állatvédelmi Kompetenciaközpont, amelynek alapkőletétele kedden a sajtó jelenlétében történt meg.
 
 

Állatvédelmi központ alapkőletétele Veszprémben

Civil szervezetek által megfogalmazott közösségi igényt elégít ki a jövőben az új Állatvédelmi Kompetenciaközpont, amelynek alapkőletétele kedden a sajtó jelenlétében történt meg.
 
 
 
 
 

Állatvédelmi központ alapkőletétele Veszprémben

Civil szervezetek által megfogalmazott közösségi igényt elégít ki a jövőben az új Állatvédelmi Kompetenciaközpont, amelynek alapkőletétele kedden a sajtó jelenlétében történt meg.

Porga Gyula polgármester a projekt bemutatásánál kiemelte, hogy a központ lehetőséget biztosít a közösségek számára a felelős állattartás elsajátítására, az állatok képzésére, oktatására.

A városban egy újabb hiányt fognak ezzel a beruházással eltüntetni, segítve a civil állatvédők eddigi felelős munkáját. A központ üzemeltetője a Veszprémi Állatkert lesz, amely már most is megfelelően felkészült szakembergárdával rendelkezik, ami az állatokkal való foglalkozás szakszerűségének legfőbb garanciája.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő az hangsúlyozta, hogy ez a beruházás országosan is példaértékű, ezzel „iránytű” szerepet játszhat más városok számára. Egyben azt is biztosíthatja, hogy Veszprém öt éven belül Európában állatbarát szempontból a legjobbak közé kerülhet.

A központ lehetőséget biztosít arra is, hogy a fiatal generációk megfelelő felkészítést kapjanak az állatvédelemből. A fiatalok ilyen irányú felkészítése a jövő szempontjából nagyon fontos elvárás.

A beruházás elindításánál nagy problémát jelentett a megfelelő helyszín kiválasztása. Olyan természet közeli helyet kellett találni, ami a lakókörnyezetektől megfelelő távolságra van, ennek ellenére a városban élők számára könnyen megközelíthető, de a központ működése nem zavarja a közeli lakótelepen élők mindennapjait.

A központ egyben megoldja azt az állatvédők által megfogalmazott igényt azzal, hogy befogadja és gondozza a gazda nélkül maradt állatokat, tehát menhelyként is működik. A politikus szerint a létesítmény egy találkozási pont is, ahova az állatszeretők szívesen kijönnek, segítenek az itt dolgozóknak és beszélgetnek az állatvédelemről.

Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója azt emelte ki, hogy nem volt egyszerű megtalálni ezt a területet. Mivel régebben honvédségi gyakorló pálya volt itt, első lépésben a lőszer- és robbanóanyag szempontjából kellett átvizsgáltatni, majd nagyon sok építési- és egyéb anyagtól tisztították meg a területet. Előreláthatólag október végén történhet meg a központ műszaki átadása és ezt követően veheti át az állatkert a terület üzemeltetését.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.