Az életüket a hazáért áldozták
Az ünnepi megemlékezés a tizenhárom vértanú tábornok életútjának rövid felelevenítésével és a mécsesek elhelyezésével kezdődött.
A 167 évvel ezelőtt történtek kapcsán a megemlékező beszédben kiemelésre került az, hogy a történelemben példátlan volt az, hogy ennyi katonai vezetőt egyszerre ítéltek halálra. A katonák fegyelmezetten vették tudomásul az ítéletet és ennek megfelelően készültek a következő napi kivégzésükre. Egy percig sem könyörögtek kegyelemért, felemelt fejjel mentek az akasztófa alá.
A kivégzést a bíróság által megalkotott „vétkességi” sorrendben hajtották végre. A legfőbb „bűnösök” kénytelenek voltak végignézni társaik haláltusáját. A legutolsó gróf Vécsey Károly honvéd vezérőrnagy volt és mivel nem tudott senkitől elköszönni odalépett az előtte kivégzett Damjanich János holttestéhez és megcsókolta a kezét. Az elrettentő hatás érdekében a holttesteket estig az akasztófákon hagyták.
A megemlékező misén részt vett és ünnepi beszédet mondott Márfi Gyula érsek. Beszédében kiemelte a hazaszeretet fontosságát, amiért a különböző korszakokban már nagyon sokan áldozták a legdrágábbat, az életüket. Az Isteni tanítás szerint a hazaszeretet nem csak hazafias kötelességként fogható fel, hanem mint keresztényi erény is. Ezekből fakadnak azok a további keresztényi erények, amelyek a szegények és a betegek megsegítéséhez vezetnek el.
Az áldozatok emlékére Szécsi Ferenc kisegítő tábori lelkész istentiszteletet celebrált, amelyben kiemelte, hogy ezek a hazafiak önként vállalták fel a haza iránti szeretetüket és hűségüket, ezért kellett meghalniuk.
