A megemlékező imát Szabó György alezredes református tábori lelkész mondta. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy október 6-a, az Aradi Vértanúk Napja Nemzeti Gyásznapként íródott be a magyarság történelmébe. Ezen a napon hajtották végre azt a szégyenteljes ítéletet, amelyben kötél általi halálra ítélték a szabadságharc tábornokait.

A katona számára a golyó jelenti az igazi halált és a bitófa minden katona számára egy megalázás és csak azért, mert szembe mertek szállni egy igazságtalan önkényes hatalommal.

A lelkész szerint az áldozatok akkor válnak igazi hősökké, amikor a tetteik beívódnak az emberek lelkébe és emlékezetébe. Az irodalmi és a történelmi megemlékezésekben szinte percnyi pontosan megörökítették a tizenhárom tábornok utolsó gondolatát és cselekedetét. Volt, aki a családjának, a szeretteinek üzent és volt, aki már az Isten előtti ítélettel foglakozott, ezért a teremtőhöz intézte az utolsó szavait.

Megemlékezés az egészségügyi szabályok betartásával Fotó: Demeter Ferenc

Damjanich János tábornok kivégzése előtti imájának utolsó sora így szólt: „Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.”

A mártír sorsot megélt tizenhárom tábornok az utolsó pillanatban tett megnyilvánulásával azt bizonyította, hogy a katonai szolgálatuk során másokért éltek és a tetteikkel, cselekedeteitekkel életük végéig a hazájukat szolgálták.

A lelkész megemlékező imája végén a következőt mondta: ”Uram! Áld meg a katonáinkat, akik most is a haza szolgálatában állnak itthon és a határainkon kívül.”