Balesetek: mely megyék a legveszélyesebbek?

A lakosságarányos statisztika szerint Veszprém, Vas megye mellett Budapesten történt a legtöbb baleset.
 
 

Balesetek: mely megyék a legveszélyesebbek?

A lakosságarányos statisztika szerint Veszprém, Vas megye mellett Budapesten történt a legtöbb baleset.
 
 
 
 
 

Balesetek: mely megyék a legveszélyesebbek?

A lakosságarányos statisztika szerint Veszprém, Vas megye mellett Budapesten történt a legtöbb baleset.

A múlt év második negyedévében a járványkorlátozások enyhülésével nőtt az autóforgalom, ezáltal több baleset történt - derül ki a KSH 2021 első kilenc hónapjára vonatkozó, lakosságarányos adataiból.

A szóban forgó időszakban 10 647 baleset következett be az országban, ez 1,6 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. Hét megyében azonban az előző évhez hasonlóan tovább csökkent a balesetek háromnegyed éves száma.

A népesség számához viszonyítva Veszprém megyében volt a legtöbb baleset, tízezer lakosra 13,5 baleset jutott, szemben a 10,9-es országos átlaggal.

Vas megye a második 13,1 balesettel, Budapest a harmadik 12,9-es eredménnyel. Az országos átlag feletti mutatója van még Zala, Bács-Kiskun, Somogy és Heves megyének, itt 10 ezer lakosra jutó balesetszám 11,4-12,6 között mozgott. A legkevesebb baleset Borsod-Abaúj-Zemplénben következett be, a megyében lakosságarányosan 8,5 baleset történt.

A KSH-statisztikából látható továbbá, hogy a balesetek 3,2 százaléka végződött halállal, 28 százalékukban volt súlyos sérült, 69 százalékuk pedig könnyű sérüléssel járt.

A halálos kimenetelű balesetek aránya Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 5,9 százalékot tett ki.

A súlyos sérüléssel járó baleseteket nézve pedig Bács-Kiskun megyében a legrosszabb a helyzet, 40 százalékos volt az arányuk.

Forrás: napi.hu
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.