Veszprémi katonák a Don-kanyarnál
A II. világháború eseményei során a Magyar Királyi „Szent László” 4. Honvéd Gyalogezred III. zászlóalja, a 34/III zászlóaljjal együtt, az 1943. januárban indított szovjet áttörés során a Don menti Uriv városánál elvérzett. A magyar állások ellen indított szovjet támadás megrendítő veszteségeket okozott a 2. Magyar Hadseregnek.
A fő csapás irányában lévő veszprémi zászlóalj szinte teljesen eltűnt. Azok a katonák, akik ezt a támadást túlélték, fogoly táborokban haltak hősi halált. A főkapitányság előtt elhelyezett emléktábla ezeknek a katonáknak állít emléket. A zászlóalj egykori laktanyája a főkapitányság helyén állt.
A megújult emléktáblánál Rainer Pál régész, történész, múzeulógus mondott ünnepi beszédet.
A történész szerint Donnál történtek megértéséhez Trianonig kell visszamennünk. A két világháború között regnáló kormány mindent megtett a békediktátum által elcsatolt területek visszaszerzéséért. Ezért keresett és talált szövetségest a németekben és ez vezetett el ahhoz, hogy az ország háborúban keveredett a Szovjetunióval.
A németek az egész hadsereg bevetését kérték és végül a magyar vezetés a 2. Magyar Hadsereg frontra történő kiküldésébe egyezett bele. Ennek részeként került ki a Don-kanyarhoz a veszprémi zászlóalj is.
A csapatainkat 1942 áprilisában kezdték el a frontra szállítani és egy 200 kilométere hosszú védelmi vonalat kellett biztosítaniuk. Ehhez a 207 ezer katona kevésnek bizonyult és ráadásul a fegyverzetük is a kor technikai színvonalához képest elmaradott volt. Nem volt biztosítva a katonák váltása sem és igazából nem érezték magunknak ezt a háborút. 1943 telére a katonák morálisan is elfáradtak.
A szovjet csapatok az ellentámadásuk során két hét alatt felszámolták a folyó mentén kialakított védelmi vonalat és a 2. Magyar Hadsereg nagyon sok katonája lelte halálát a lövészárkokban.
A történész kihangsúlyozta, a katona mindig parancsot teljesít, így volt ebben az esetben is. A katonáink a lövészárkokban a kapott parancsot az esküjüknek megfelelően a legjobb tehetségük szerint akarták teljesíteni. Elmondható, hogy a katonák végsőkig való kitartása miatt volt a Don-kanyarban ilyen a nagy vesztesége a magyaroknak.
A ma élőknek kötelességük ezért, hogy emlékezzenek meg erről a nagyszerű helytállásról és a jövőben is hajtsanak fejet a Veszprémben szolgált katonák hősiessége előtt.
A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.
