Duális képzés fiataloknak

A fiatalok képzését és elhelyezkedését segítheti elő az az együttműködési szerződés, amit hétfőn Veszprémben írtak alá.
 
 

Duális képzés fiataloknak

A fiatalok képzését és elhelyezkedését segítheti elő az az együttműködési szerződés, amit hétfőn Veszprémben írtak alá.
 
 
 
 
 

Duális képzés fiataloknak

A fiatalok képzését és elhelyezkedését segítheti elő az az együttműködési szerződés, amit hétfőn Veszprémben írtak alá.

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki karának vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá.

Dr. Markovszky György, a kamara elnöke szerint egy nagyon fontos megállapodásról van szó, ami nem a Veszprémben működő egyetem ellen szól. Az együttműködés révén tovább bővülhet azoknak az egyetemi hallgatóknak a köre, akik a tanulmányaik mellett nagyobb gyakorlati képzésben részesülhetnek. Jobban megismerhetik azokat a kötelezettségeket, feladatokat, amelyek az iskolai éveik után őket várhatják. A hallgatók és a vállalkozások egymásra találásában nyújt segítséget az iparkamara.

Közösen meg tudják találni azokat a területeket, amelyekben új fejlesztéseket tudnak megvalósítani. Ezzel részt tudnak vállalni azokban a folyamatokban, amelyek segíthetik a vállalkozások műszaki fejlődését. Nagyon fontos az, hogy az együttműködés révén az itt született fiatalok a régióban találhatják meg a számukra kedvező munkahelyet, mert a felsőfokú tanulmányaik kezdetétől kapcsolatban lehetnek a leendő munkahelyükkel.

Az elnök szerint fontos az is, hogy minél több jól képzett mérnököt tudjanak a régióba hozni, ezzel a munkaerő piacon egyfajta kínálati bővülést érjenek el. Jelenleg közel kétezer diplomás munkaerő hiányzik a térségből és ezt szeretnének pótolni. Megítélése szerint a fiatal műszaki értelmiségek jelentős segítséget adhatnak a kutatás-fejlesztési stratégia megteremtéséhez, ami az ipari termelés jövőbeni fejlődésének a záloga.

Az együttműködésben alapfeltétel az, hogy a duális képzésben résztvevőkről állandó visszajelzést adnak a tanintézet felé, ahol a további fejlődésük érdekében el tudják dönteni, hogy a képzést, oktatást milyen irányba kell korrigálni.

Dr. Nádai László stratégiai rektorhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy az Óbudai Egyetem nem a Veszprémi Pannon Egyetem konkurense kíván lenni. A legfőbb szándék az, hogy a felsőoktatási intézmények közötti jó együttműködést tovább szélesítsék és biztosítsák a továbbtanulási lehetőséget a műszaki érdeklődésű hallgatóknak.

A rektorhelyettes elmondta, hogy a jelenlegi tendenciák nagyon kedvezőtlen képet mutatnak. A beiratkozott hallgatók 40 százaléka nem jut képesítéshez és a duális képzéssel ezen az arányon kívánnak változtatni. A képzésre beiratkozottak napjainkban az anyagi nehézségek miatt jelentős számban kénytelenek a tanulmányaikat megszakítani. A duális képzésben részesülők a kezdetektől keresettel rendelkeznek, a cégek anyagilag is segítik a fiatalokat. Ez a tény a fiatalok kötödését is erősíti a termelő vállalkozáshoz.

Az elmúlt évben kezdték el a duális képzést és már több mint 150 fiatalt vontak be a rendszerbe, és ezt a számot szeretnének ezzel a megállapodással növelni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.