Dübörög a gazdaság – most még

Több mutatóra vonatkozó előrejelzését is felfelé módosította márciushoz képest kedden kiadott konjunktúra jelentésében a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
 
 

Dübörög a gazdaság – most még

Több mutatóra vonatkozó előrejelzését is felfelé módosította márciushoz képest kedden kiadott konjunktúra jelentésében a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
 
 
 
 
 

Dübörög a gazdaság – most még

Több mutatóra vonatkozó előrejelzését is felfelé módosította márciushoz képest kedden kiadott konjunktúra jelentésében a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.

A tavalyi 4,9 százalékos bővülés után márciusban még 4 százalékos GDP-növekedést vártak az idei évre a kutatók, ezt most 4,5 százalékra emelték, 2020-ra viszont maradt változatlanul a 3,2 százalék. Az idei inflációs előrejelzést 3 százalékról 3,5 százalékra, a jövő évi várakozásokat pedig 3,5 százalékról 3,7 százalékra emelte a Kopint-Tárki – ismertette Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója.

A kedden ismertetett prognózis szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a tavalyi 2,2 százalékról idén nem 2,4 százalékosra emelkedik, ahogy márciusban még feltételezték, hanem 1,7 százalékosra csökken. Jövőre hasonló mértékű kiigazítást közölt az intézet: a 2,6 százalékosra növekvő deficit helyett 1,5 százalékosra csökken majd a hiány.

A GDP-arányos államadósságra vonatkozó márciusi prognózisukat fenntartják a kutatók, és erre az évre változatlanul 68 százalékos, míg jövőre 67 százalékos teljesülést várnak. A bruttó keresetek növekedésére vonatkozó 8,5 százalékos prognózist 9,7 százalékra változtatták, a jövő évre vonatkozó 8 százalékos keresetnövekedési ütemet pedig 8,5 százalékra módosították.

Az inflációs várakozás módosulása miatt ugyanakkor a reálkeresetek 5,3 százalék helyett 6 százalékkal, jövőre 4,7 helyett csak 4,6 százalékkal emelkednek. A kutatóintézet szerint a korábban várt 3,6 százalék helyett az idén 3,5 százalékra csökken a munkanélküliség, ami jövőre akár 3,3 százalékra is zsugorodhat.

A foglalkoztatási rátára vonatkozó előrejelzésüket ugyanakkor változatlanul 60,7 illetve 61,1 százalékon hagyták az idei és a jövő évre. A jelentés szerint a foglalkoztatottak számának bővülése az év elején újabb lendületet vett, ám ez csak átmenetinek bizonyult: az első negyedévben a 1,4 százalékkal, március-júniusban viszont csak 1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.

A javulásban egyébként is annak volt szerepe, hogy a külföldi telephelyen dolgozók számának emelkedése meglódult az év elején. Eközben a betöltetlen állások összes álláson belüli aránya az első negyedévben immár másodízben csökkent, a versenyszférában pedig a betöltetlen állások száma alacsonyabb volt, mint egy éve.

A munkaerőhiány – legalábbis a feldolgozóiparban és néhány más területen – kissé mérséklődni látszik tehát. Ez a kutatók szerint azt sejteti, hogy történt bizonyos előrelépés a munkakiváltó beruházások terén. Forrás nepszava.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.