Közel a harminchoz

Az idei évben 28. alkalommal kerülnek megrendezésre május 6-a és 12-e között Veszprémben a Gizella Napok.
 
 

Közel a harminchoz

Az idei évben 28. alkalommal kerülnek megrendezésre május 6-a és 12-e között Veszprémben a Gizella Napok.
 
 
 
 
 

Közel a harminchoz

Az idei évben 28. alkalommal kerülnek megrendezésre május 6-a és 12-e között Veszprémben a Gizella Napok.

Porga Gyula polgármester a rendezvénysorozat bemutatásánál kiemelte, hogy napjainkra olyan hírnevet szerzett a rendezvény, hogy sokan vannak már más városokból visszatérő vendégek, akik a rendezvények miatt keresik fel Veszprémet. Hasonlóan az elmúlt évekhez a rendezvények között most is lesznek hagyományos és teljesen új programok.

Az eltérést az előző évekhez képest az adja, hogy az idei év lesz az első alkalom, hogy a fesztivált már a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének tudatában rendezik meg. Ez ösztönözte a szervezőket arra, hogy széthúzzák a helyszíneket, ezért két új helyszín jelenik meg a rendezvénysorozatban. Egyik a Szent Imre tér, ahol a gyerekek találhatnak maguknak programokat, a másik Dubniczay-palota udvara, ami a könnyűzenei programoknak ad majd helyszínt.

A Gizella Napok hét napjában 30 helyszínen 50 ingyenes program közül válogathatnak a városba érkező vendégek. Az 2019. év Gizella halálának 960. évfordulója, ami több rendezvény üzenetében megjelenik. A Szentháromság-téren megtartásra kerülő zarándoklat és ünnepi szentmisén Márfi Gyula veszprémi érsek mellett az ünnepi szónok Stefan Oster, Passau püspöke lesz. De többek között felújításra kerül a Cholnoky - Almádi út körforgalmába található Gizella szobor is.

A polgármester szerint az múlt évben nagy sikere volt a VEDAC által szervezett súlylökő párbajnak. Ez az idei évben is megrendezésre kerül és ennek keretében az Óváros téren lesznek láthatók a Női Szuper Liga, valamint a Férfi Junior Liga versenyzői. Ez a program kiegészül egy jótékonysági akcióval is. A szervezők által felkért dobók- többek között Porga Gyula, Óvádi Péter – ahány métert dobnak, annyiszor 2023 forint kerül átutalásra, egy a gyerekek gyógyulását segítő alapítványnak.

A Gizella Napok ünnepélyes megnyitója május 6-án 16 óra 30-kor az Érseki palotában lesz, ahol a Nápolytól Velencéig-című kiállítást megnyitja Porga Gyula polgármester, valamint Márfi Gyula érsek.

A részletes programokról Veszprém város honlapján lehet további információkat szerezni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.