Jó napot Fővárosiak!

Így köszöntötte szombaton reggel Porga Gyula polgármester az év utolsó közgyűlésén megjelent önkormányzati képviselőket és a Kossuth terembe látogató vendégeket.
 
 

Jó napot Fővárosiak!

Így köszöntötte szombaton reggel Porga Gyula polgármester az év utolsó közgyűlésén megjelent önkormányzati képviselőket és a Kossuth terembe látogató vendégeket.
 
 
 
 
 

Jó napot Fővárosiak!

Így köszöntötte szombaton reggel Porga Gyula polgármester az év utolsó közgyűlésén megjelent önkormányzati képviselőket és a Kossuth terembe látogató vendégeket.

A polgármester a bevezetőjében bejelentette, hogy Veszprém sikerrel vette az utolsó akadályt és a beadott pályázata alapján 2023-ban egy évig egyedül Európában viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Porga Gyula kiemelte, hogy a munka neheze most fog következni, mert a városnak és környezetének ennek a megtisztelő címnek meg kell felelnie, de ez csak egy nagyszabású és mindenre kiterjedő összefogással lehetséges.

A decemberi közgyűlés az interpellációkkal kezdődött.

Harmann Ferenc az MSZP képviselője a királyszentistváni hulladékkezelő telep tervezett bezárása kapcsán a következő kérdést tette fel: „Hova és mikor tervezik megépíteni a veszprémi hulladékátrakó állomást?”

„köszönhetően a gyalázatos királyszentistváni működtetésnek – hogy Veszprém egy hulladék átrakó állomást „kap jutalmul”, az átrakó helyszínének kijelölése a helyi építési szabályzatban előírtak szerint és az önkormányzat döntéshozó testületének jóváhagyásával történik.”

A képviselő tájékoztatást kért arról, hogy hol tart a folyamat: Tényleg létesülhet hulladékátrakó állomás Veszprém közigazgatási területén?

Ha igen, hol tart a helyszín kijelölésének folyamata? Van-e végleges helyszín, vagy vannak-e helyszín alternatívák és melyek azok?

Lehet-e hihető és a választópolgárokkal is elfogadtatható garancia arra, hogy az átrakó állomás működtetése nem lesz jogszabályokba ütköző, környezetkárosító és nem jár a királyszentistvánihoz hasonló hatásokkal.

Napirend előtti hozzászólásában Gerstmár Ferenc LMP képviselője „Hübrisz Veszprémben” – címmel a sokak által vitatott és nemrégiben átadott kettős körforgalommal foglalkozott.

A képviselő szerint „A városvezetés értékes pénzügyi erőforrásokat pazarolt el egy olyan infrastruktúrára, amely betonba öntött egy hibás koncepciót, s ennek a Veszprémben közlekedők isszák a levét. Ma már világos, hogy a koncepció elhibázott volt. Az elköltött pénz nemhogy előrébb vitt volna minket a 21. századba, hanem akadályt gördített elénk.

…A kettős körforgalommal sem lett azonban a gyalogosoknak jelentősen kedvezőbb a helyzete, az autósoknak viszont - számos visszajelzés alapján - az eddiginél rosszabb lett. A belvárosi körforgalmak mementóként állnak, annak a mementójaként, hogy a városvezetés nem értette meg az idő szavát, nem hallgatott a kritikus hangokra és tűzön-vízen át keresztülvitte azt, amit nem kellett volna. A puding tálalva van.

A Veszprémben közlekedők ma még se lenyelni, se kiköpni nem tudják. Legyünk rajta, hogy a Jutasi út és a Pápai út összekötése minél előbb megvalósuljon, mert az valódi lépést jelentene a belváros forgalomcsökkentése irányába.”

A decemberi közgyűlésen a képviselők további húsz napirendi pontot tárgyaltak meg, valamint foglaltak állást a végrehajtásukról.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.