Évadnyitó a Petőfi Színházban

Évadnyitó társulati ülést tartottak hétfőn a Veszprémi Petőfi Színházban.
 
 

Évadnyitó a Petőfi Színházban

Évadnyitó társulati ülést tartottak hétfőn a Veszprémi Petőfi Színházban.
 
 
 
 
 

Évadnyitó a Petőfi Színházban

Évadnyitó társulati ülést tartottak hétfőn a Veszprémi Petőfi Színházban.

A társulat tagjait Oberfrank Pál igazgató köszöntötte. Az eltelt nyarat értékelve kiemelte, hogy a pihenés mellett az előadásaikkal nagyon sok település rendezvényén mutatkoztak be. A legemlékezetesebb az erdélyi vendégszereplésük volt, ahol megrázóan szegény sorsokkal találkozhattak. Rossz volt ezt látni és a tapasztaltak csak megerősítették a társulatot abban, hogy segíteni kell a határon kívül élő magyarokat.

Az igazgató szerint nagyszerű kezdeményezés volt a Carmen – nagyopera bemutatása a Veszprém Arénában. A siker azt bizonyította, hogy van érdeklődés az opera iránt és ezt a hagyományt folytatni kell.

A színház gazdasági helyzetével kapcsolatban Oberfrank Pál elmondta, hogy a színház jó pénzügyi helyzetben van, az állami támogatás a jövő évre is garantált és a reményét fejezi ki annak, hogy a város továbbra biztosítja a szükséges működési forrásokat. Az elmúlt évi bevételek is jól alakultak, ezért lehetőség van arra, hogy a minőségi teljesítményeket differenciáltan nagyobb mértékben elismerjék.

Az igazgató a színház életét jelentősen befolyásoló rekonstrukcióval külön foglalkozott. Bízik abban, hogy a kormány tarja az ígéretét és a tervezett fejlesztések megvalósulhatnak. Folynak a számolgatások és a beruházás jelenleg a tervezési szakaszban van. A mostani elképzelések szerint 2018 elején kezdődhetnek el a felújítási munkák.

Némedi Lajos alpolgármester gratulált a társulat elmúlt időszakban végzett munkájához. Megítélése szerint a Petőfi Színház Veszprém kulturális életében nagyon jelentős szerepet játszik. A művészi munkájukkal a város közönségének sokoldalú szórakoztatását szolgálják.

Az alpolgármester megerősítette azt, hogy szó sincs arról, hogy a tervezett kulturális negyed és ezen belül a Petőfi Színház felújítása elmaradna. Ebben a kérdésben „nem gördült le a függöny, csak a szereplők változtak meg.” Türelmet és megértést kért mindenkitől és biztos abban, hogy a Modern Városok Program keretében tett miniszterelnöki ígéretek meg fognak valósulni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.