Itt a közösség építés és erősítés költségvetése

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a város 2019. évi költségvetését.
 
 

Itt a közösség építés és erősítés költségvetése

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a város 2019. évi költségvetését.
 
 
 
 
 

Itt a közösség építés és erősítés költségvetése

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a város 2019. évi költségvetését.

A polgármester elmondta, hogy évtizedes tradíció az, hogy a város közgyűlése mindig a februári közgyűlésén fogadja el a város költségvetését, ami egy évre határozza meg a fejlesztési irányokat és határolja be a működtetést. A törvényi határidő február 15-e, amíg a hivatalnak el kell készítenie az éves költségvetést és ezt kell a közgyűlés elé terjeszteni.

Bejelentette, hogy ezt a kötelezettségét a város vezetése teljesítette, a költségvetés beterjesztésre kész.

Elöljáróban elmondta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) teljesítése 4+1 éves feladatot ad, ami azt jelenti, hogy a előzetes feladatok elindítását már 2019 elején el kellett kezdeni.

A jelenlegi költségvetésnek is van egy üzenete. A pályázat elkészítésekor sikerült egy egységes közösségi akaratot kifejezni, ezt a közösséget ami napjainkra kialakult tovább kell erősíteni.

Ezért a 2019 évi költségvetés legfőbb üzenete: a közösség további építése és erősítésének folytatása.

A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 27,4 milliárd forint Veszprém 2019. évi költségvetése. A város újkori történetében még nem volt olyan kedvező helyzet mint most, hogy a fejlesztésre felhasználható a költségvetési összeg 52 százaléka és a város működtetésére 48 százalékával lehet számolni. Soha nem volt még olyan, hogy a fejlesztésre fordítható összeg meghaladta volna a működtetési összeget. Annak ellenére történik ez, hogy az elmúlt évhez képest a működésre szánt összeg a V-busz, a közösségi közlekedés üzemeltetése, valamint az EKF-hoz közvetlenül kapcsolódó feladatok megindítása miatt 12 százalékkal nő.

Az, hogy több pénzt tudnak felhasználni, abból adódik, hogy 7 százalék adóbevétel emelkedés várható, ami a veszprémi gazdasági társaságok bevételeinek növekedéséből várható.

Porga Gyula ismertette a költségvetés (működtetésre szánt kiadások – szerk.) főbb kiadási tételeit:

Oktatási feladatok ellátására 2.7 milliárd forint, 21 százalék;

Szociálpolitikai és egészségügyi kiadásokra 1,9 milliárd forint, 15 százalék;

Kultúra. közművelődésre 2,7 milliárd, 21 százalék;

Város üzemeltetési feladatokra 2,5 milliárd, 19 százalék;

Igazgatási feladatok ellátására 2,4 milliárd, 18 százalék;

Sport támogatására, egyéb feladatokra 725 millió forint, 6 százalék.

A polgármester kiemelte, hogy ez a költségvetés egy külső szemével nézve egy erős, dinamikusan fejlődő és gyarapodó város képét mutatja. Különösen figyelemre méltónak tartja azt, hogy az általános tartalékot a város a 2018 évi 50 millió forintról idén 150 millió forintra tudta emelni.

Fejlesztésekben a város vezető kiemelte, hogy a 2019-es évben több intézmény és középület felújítását kezdik meg, illetve folytatják. Többek között ebbe a sorba tartozik két óvoda, a módszertani bölcsőde, két orvosi rendelő, a múzeum és a zeneiskola felújítása. Folytatódnak az útfelújítások, ahol továbbra is alapelv az, hogy a gépjármű adóból befolyt összeget teljes egészében útfelújításokra forgassák vissza. Elsősorban az Északi-körgyűrűhöz kapcsolódó utak kapnak most prioritás és kerülnek reflektorfénybe.

A polgármester megerősítette azt, hogy az uszoda építése idén megkezdődik, valamint az év végén elkezdik az Aréna bővítését is.

Három új elem került be a költségvetésbe:

Egyrészt, segíteni kívánják a hátrányos helyzetű családban élő fiatalok iskola kezdését, ezért az általános iskolába menők 6, a középiskolások 8 ezer forint iskola kezdési támogatást kapnak.

Másrészt, létre hoztak egy 20 millió forintos keretösszeget, amihez a veszprémi tankerülethez tartozó iskolák pályázat útján juthatnak és eszköz beszerzésre fordíthatják.

Harmadrészt 10 millió forinttal megemelték a közbiztonsági keretet, amellyel a rendőrök a fokozottan veszélyes közterületen történő tartózkodás idejét hosszabbítanának meg.

Az elmúlt évekhez hasonlóan lesz keret a civil, az ifjúsági, valamint a nyugdíjas szervezetek támogatására, ami tovább segítheti a közösségek építését és a meglévő közösségi kapcsolataik erősítését.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.