A háború ártatlan áldozataira emlékeztek
A faluban és a környéken élők minden évben megemlékeznek a szörnyű eseményről. A megemlékezés a falu templomában istentisztelettel kezdődött, amelyet idén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, valamint Dékány Árpád Sixtus apát celebrált.
Az érsek úr a példabeszédében elmondta, hogy a feltámadás hite az, ami éltetheti azokat a szülőket és hozzátartozókat, akiknek a szeretteit kegyetlen módon gyilkolták le a faluba érkező szovjet katonák. A hit, amely azt mondja, hogy ezek a fiatalok eljutnak az örök életbe. A tragédia sebei soha nem gyógyulnak be, de a fájdalmat csillapítani lehet azzal, ha megőrizzük az elhunytak emlékét.
Az istentiszteletet követő megemlékezésen Szakács Ildikó elmondta, hogy 1945. januárjában már minden reálisan gondolkodó magyar ember látta, hogy a németek elvesztették a háborút és egy elkeseredett küzdelmet folytatnak, amelynek célja az időnyerés volt Berlin és a német vezetés számára.
A magyar hadvezetés egymás után állította fel a főleg fiatalokból álló harcoló egységeket. Ilyen volt az ún „Bakony Brigád” is, amelyik a hegyekben partizánharcra igyekezett berendezkedni, és a feladatuk a szovjet csapatok utánpótlás vonalainak a zavarása volt.
A Bakonyban előre nyomuló 107-es orosz lövészhadosztály, valamint a 31-es gépesített dandár parancsnokságának felderítők időben felhívták a figyelmüket arra, hogy a Bakonyban diverzáns tevékenységgel számoljanak. Az oroszok Tés község melletti Csőszpusztán találtak is katonai kiképzésre utaló nyomokat, de katonák már nem voltak a helyszínen.
Az oroszok joggal feltételezték azt, hogy a kiképzett katonák behúzódtak a Bakony erdeibe. Ebben az időszakban a levente kiképzést kapott férfiak behívó parancsot kaptak, a parancsot végrehajtó fiatalokat vagonokba terelték és Németországba vitték őket.
Olaszfalu polgármestere a behívó parancs végrehajtását késleltette, ami azt eredményezte, hogy a falut március 23-án elfoglaló oroszok, más falvaktól eltérően jelentős számban találtak itt fiatalokat. A katonák nem vizsgálták azt, hogy a fiatalok a Bakony Brigád tagjai-e, vagy sem, a fiatalokat a megtalálásukkor azonnal, a helyszínen tarkón lőtték. Ezen a napon harminckét fiatal férfi vesztette életét, értelmetlenül, tévedésből. A meggyilkolt fiatalok között volt a polgármester fia is.
24.-én szombaton néma csend telepedett a falura.
25.-én virágvasárnap ökrös szekérre rakták a tetemeket és közös sírba temették el az áldozatokat. A hozzátartozók évtizedekig némán könnyeztek. Némán, mert sokáig nem beszélhettek 1945.március 23.-áról a „fájdalmas péntekről.”
Ovádi Péter miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője megemlékező beszédében a következőket mondta:
„Az itt élő embereknek olyan szörnyűséggel kellett szembenézniük, ami kitörölhetetlen sérülést okozott, a helyi közösségben és az egész nemzetünkben. A megemlékezés viszont a falu életében a gyászt és a feloldozást jelenti együttesen.
A fájdalmas péntekként elhíresült tragédiában nehéz meglátni a jó győzelmét, mégis, ha belegondolunk az akkori történésekbe és legfőképpen az azóta eltelt időbe, akkor mást nem látunk, mint szeretet, békét és mára talán kimondhatjuk: megnyugvást. Mi ez, ha nem a jó győzelme a gonosz felett?
Ez a szeretet igazi győzedelme. Kellett hozzá a gyász kínja, de az emlékezet megbecsülésével elérte Olaszfalu az igazi feloldozást a fájdalom alól.”
Az ünnepség hátralévő részében felolvasásra került a 32 áldozat neve és egy-egy fehér szegfű került az asztalon elhelyezésre.
A megemlékező ünnepség a templom kertben lévő emlékmű megkoszorúzásával zárult.
