Deutsch Tamás is megszakértette a Klubrádió-ügyet

A Fidesz EP-képviselője szerint a baloldal sem áll a törvények felett.
 
 

Deutsch Tamás is megszakértette a Klubrádió-ügyet

A Fidesz EP-képviselője szerint a baloldal sem áll a törvények felett.
 
 
 
 
 

Deutsch Tamás is megszakértette a Klubrádió-ügyet

A Fidesz EP-képviselője szerint a baloldal sem áll a törvények felett.

"Lassan mondom, hogy Donáth Anna is megértse: attól, hogy valaki baloldali, nem áll a törvények felett, azok az idők egyszer és mindenkorra elmúltak! És nem állnak a törvények felett egy baloldali propagandarádió működtetői sem" - írja Facebook-oldalán Deutsch Tamás.

Az Európai Néppárt által politikai karanténba zárt fideszes képviselő a Momentum politikusának egyik korábbi kijelentésére reagált. Donáth Anna azt írta, a Klubrádió ügyében kezdeményezni kívánja a jogállamisági mechanizmus elindítását.

Deutsch Tamás szerint "Donáth EP-képviselői munkássága annak az egyszerre szomorú és szánalmas hagyománynak a folytatása, amit a feljelentgető házmesterek tevékenységeként ismerhettünk meg." Ezt követően kifejtette álláspontját a Klubrádió ügyéről is. Úgy véli, a "kormánytól független Médiahatóság" határozatai szerint ugyanis – amely döntéseket a Klubrádió egyszer sem fellebbezett meg, tehát igazságtartalmukat elismerte – a rádió hatszor is megsértette a médiatörvényt.

Értékelése szerint "a Klubrádió saját törvénysértései miatt vált jogosulatlanná arra a kedvezményre, kivételezettségre, hogy automatikusan, pályázat nélkül meghosszabbítsák a műsorszolgáltatási szerződését." Az Európai Néppárt által politikai karanténba zárt fideszes képviselő a Momentum politikusának egyik korábbi kijelentésére reagált. Donáth Anna azt írta, a Klubrádió ügyében kezdeményezni kívánja a jogállamisági mechanizmus elindítását.

Deutsch Tamás szerint

"Donáth EP-képviselői munkássága annak az egyszerre szomorú és szánalmas hagyománynak a folytatása, amit a feljelentgető házmesterek tevékenységeként ismerhettünk meg."

Ezt követően kifejtette álláspontját a Klubrádió ügyéről is. Úgy véli, a "kormánytól független Médiahatóság" határozatai szerint ugyanis – amely döntéseket a Klubrádió egyszer sem fellebbezett meg, tehát igazságtartalmukat elismerte – a rádió hatszor is megsértette a médiatörvényt.

Értékelése szerint "a Klubrádió saját törvénysértései miatt vált jogosulatlanná arra a kedvezményre, kivételezettségre, hogy automatikusan, pályázat nélkül meghosszabbítsák a műsorszolgáltatási szerződését."

"Szóval, magenta színű hazudozás ide, rágalmazás oda, folyamatos áskálódás a hazánk ellen, a baloldal sem áll a törvények felett, ilyen dolog ez a jogállamiság. Ennyi." - zárta bejegyzését a politikus.

Forrás: nepszava.hu
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.