Pazarlás a felsőfokon

Az Együtt szerint 2014 májusa óta egy milliárd forintot költöttek a miniszterelnök külföldi útjaira.
 
 

Pazarlás a felsőfokon

Az Együtt szerint 2014 májusa óta egy milliárd forintot költöttek a miniszterelnök külföldi útjaira.
 
 
 
 
 

Pazarlás a felsőfokon

Az Együtt szerint 2014 májusa óta egy milliárd forintot költöttek a miniszterelnök külföldi útjaira.

Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Orbán Viktor felháborítóan magas összeget, több mint egymilliárd forintot költött 2014 és 2016 között külföldi utazásokra.

 

Hajdu Nóra kikérte Orbán Viktor 2014 májusa és 2016 májusa közötti külföldi látogatásainak adatait, amiből kiderült, hogy a miniszterelnök 83 külföldi utazást tett, amelyek költsége több, mint egymilliárd forintot tett ki. Miután az Európai Unió számos tagországában és az Amerikai Egyesült Államokban már hosszú ideje nem fogadják kétoldalú találkozóra a magyar kormányfőt, ezért utazásaival kényszerűen Európán kívül keresi a kapcsolatokat, legtöbbször mérhető eredmény nélkül.

 

Hajdu Nóra kiemelte, hogy az utazási célok közül feltűnően hiányzik az Európai Unió legtöbb tagországa és az Amerikai Egyesült Államok, pedig éppen ezekben az országokban már nagyon szükségesek lennének a kétoldalú kapcsolatok javítását célzó látogatások. Az Egyesült Államokban például 2001 óta nem fogadják Orbánt kétoldalú látogatásra. Feltűnést kelt továbbá, hogy a miniszterelnök az elmúlt két évben 7 alkalommal járt Svájcban.  Erre az sem kielégítő magyarázat, hogy Zürichben van a súlyos korrupciós ügyekkel terhelt FIFA székhelye.

 

Ugyancsak kirívó, hogy - feltehetően a balsikerű "keleti nyitás" jegyében - a kormány hat országban (Kína, Mongólia, Indonézia, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Irán) mintegy 228 millió forintot költött el úgy, hogy a mértéktelenül felduzzasztott létszámú delegációk látogatásának eredményei a külkereskedelmi adatokban egyáltalán nem látszanak.

 

Hajdu Nóra felszólította a kormányfőt: eljött az ideje, hogy utazási terveit az ország valódi érdekeinek megfelelően alakítsa. Olyan utazásokra kell költeni a köz pénzét, amelyekkel érdemben javítható az ország biztonsága és jóléte. A Külügyminisztérium körüli botrányosan eredménytelen külgazdasági intézményrendszerről a sajtóban megjelent tények azonban felvetik a gyanút, hogy a miniszterelnöki utazások célja is a fideszes üzleti-baráti kör helyzetbe hozása. Ez lehet az oka a hatalmas létszámú delegációknak, az utazási költségekben is mértéktelenül pazarló gyakorlatnak.    

Hajdu Nóra követelte, hogy addig is, amíg széleskörű nemzetközi párbeszédre képes kormánya lesz az országnak, a miniszterelnök utazásai során bánjon sokkal takarékosabban a köz pénzével és a vele utazó delegációk létszámát is csökkentse.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.