Önkormányzati képviselők a gyerekekért

Az Élhető otthonos, zöld Veszprémet közösség, valamint az MSZP-LMP-Párbeszéd képviselőcsoport egy gyermeknapi kezdeményezést indított el.
 
 

Önkormányzati képviselők a gyerekekért

Az Élhető otthonos, zöld Veszprémet közösség, valamint az MSZP-LMP-Párbeszéd képviselőcsoport egy gyermeknapi kezdeményezést indított el.
 
 
 
 
 

Önkormányzati képviselők a gyerekekért

Az Élhető otthonos, zöld Veszprémet közösség, valamint az MSZP-LMP-Párbeszéd képviselőcsoport egy gyermeknapi kezdeményezést indított el.

Hartmann Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője elmondta, hogy az országban több helyen látni, hogy egyes játszótereken dobozokban, illetve kis pavilonokban az ott játszani akaró gyerekeknek játékok vannak kihelyezve.

Veszprémben is vannak már olyan játszóterek, ahol a szülők kiraktak olyan játékokat, amelyeket már meguntak a gyerekeik. Ezzel segítenek azokon a gyerekeken, akiknek a szülei nem tehetik meg azt, hogy megvegyék a szabadtérben használatos játékokat.

Somfai Attila, az önkormányzat külsős bizottsági tagja elmondta, hogy minél több helyen szeretnének homokozó játékokat elhelyezni megkönnyítve ezzel a kisgyerekes családok játszótérre járását. A szervezők ehhez kérik a lakosság segítségét.

A kezdetnek a Sólyi úti játszótéren most elhelyeznek egy homokozó játékokkal megtöltött dobozt. Remélik, hogy a játékokat a gyerekek nagy örömmel fogják használni.

Kérik, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Keresnek olyan civil szervezeteket, akik ezeknek a játékoknak a felügyeletét, esetleges pótlását ilyen és ehhez hasonló akciókkal meg tudják oldani és a járvány helyzetre való tekintettel segíteni tudnak a játékok időnkénti fertőtlenítésben tisztításában. Bár a tudomásunk szerint a VKSZ időnként fertőtleníti a játszótereket.

A megunt, de még használható homokozó játékokat, robogókat a Veszprém Kereszt utca 9. szám alatti MSZP irodában, hétfőtől péntekig 9:00 – 16:00, csütörtökön 10-16.30 között gyűjtik.

A felajánlásokat a jövő hét vége felé fogják kihelyezni és remélik minél több ilyen és ehhez hasonló dobozt fognak tudni megtölteni játékokkal, hogy a gyerekek a gyermeknap alkalmából birtokba vehessék azokat.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.