Eskütétel a közgyűlésen

2014. év első közgyűlésén a képviselők 20 napirendi pont beterjesztését tárgyalták és megválasztották az országgyűlési választások választókerületi bizottságának a tagjait.
 
 

Eskütétel a közgyűlésen

2014. év első közgyűlésén a képviselők 20 napirendi pont beterjesztését tárgyalták és megválasztották az országgyűlési választások választókerületi bizottságának a tagjait.
 
 
 
 
 

Eskütétel a közgyűlésen

2014. év első közgyűlésén a képviselők 20 napirendi pont beterjesztését tárgyalták és megválasztották az országgyűlési választások választókerületi bizottságának a tagjait.

A közgyűlés Hartmann Ferenc (MSZP) decemberben, a Takács kert fejlesztésének ügyében elhangzott interpellációjára történő reagálással kezdődött. A képviselő a polgármester írásos válaszával kapcsolatban elmondta, hogy egy patt helyzet alakult ki a terület fejlesztésének kérdésében a város és a tulajdonosok között. Véleménye szerint célszerű lenne érdemben foglalkozni ezzel a problémával, mert az érintett telkek tulajdonosai a várossal szemben pert fontolgatnak, amelynek elvesztése esetén milliós kárai lehetnek a városnak.

Porga Gyula polgármester megerősítette, hogy a városnak is érdeke a további fejlesztésekben való megállapodás és ezért előreláthatólag, jövő héten szerdán fog tárgyalni a tulajdonosok képviselőivel.

Az ellenzéki képviselők további interpellációkat intéztek és tettek fel kérdéseket a város vezetésének a területfejlesztési elképzelésekről, reklámanyagok elhelyezésének jogosságáról, valamint a konkrét családsegítő intézkedések helyzetéről.

Katanics Sándor (DK) az önkormányzat honlapjáról a városban lévő reklámfelületek üzemeltetésére kötött hatósági szerződést hiányolta. Úgy látja, hogy a közgyűlésnek, a 2010-ben kötött szerződéssel újra foglalkoznia kellene, mert nem tudni milyen feltételek és kötelezettségek vannak rögzítve a mellékletekben. Megítélése szerint ezek a reklámfelületek a tulajdonosi kötödésük miatt nagyon egyoldalú politikai üzeneteket tartalmaznak.

A polgármester a válaszában elmondta, hogy nem látja szükségét a szerződés újratárgyalásának.

A közgyűlés az első napirendi pontjában tárgyalta a 2014. évi országgyűlési egyéni választókerületek, választási bizottság tagjainak megválasztásáról szóló beterjesztést, A közgyűlés egyhangú szavazattal fogadta el a személyekre szóló javaslatot és a szavazást követően a bizottság tagjai letették a hivatali esküjüket.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.