Az ötven éve történtekre emlékeztek
Az ötven évvel ezelőtti nap reggeli óráiban a katonai szerelvény a negyedik vágányon várakozott. Nyolc óra előtt pár perccel egy gyorsvonat 70 kilométer/órás sebességgel ütközött bele az álló vonat végébe annak ellenére, hogy a mozdonyvezetője a rossz váltóállást észlelve gyors fékezést alkalmazott.
Az álló szerelvényen azonnal meghalt nyolc katona és a mozdonyvezető, 26 katona súlyos, életveszélyes, 16 katona könnyű sérülést szenvedett. A gyorsvonaton 5 súlyos, 17 könnyű sérült utas volt.
A baleset lezárását követően megállapították, hogy a szolgálat teljesítése közben tíz katona, valamint egy vasutas életét vesztette. Nekik állít örökre emléket a herendi vasútállomás falán elhelyezett emléktábla. A megemlékező beszédet Böröndi Gábor altábornagy, az MH Parancsnokság parancsnok helyettese mondta.
Hangsúlyozta, hogy ötven évvel az események után is nagyon nehéz ott állni azon a helyen, ahol azok a katonák vesztették az életüket, akik a hazájukat szolgálták. Egy bölcs mondás szerint csak azok halnak meg, akiket elfelejtenek.
Az ötven eltelt év azt igazolja, hogy ezek a katonák nincsenek elfelejtve. Nem felejtették el őket akkor, amikor a tiszteletükre Herenden emléktáblát avattak és a laktanyájukban Lentiben, ahol az emlékművük előtt a katonák mindig tiszteletadást teljesítettek. Az utókor kötelessége az, hogy ne felejtsék el ezeket a katonákat, hiszen ők is a bajtársaik.
A tábornok szerint aznap a váltó rosszul működött, ami végül a katonák halálát okozta. A váltónak van egy jelképes üzenete is. Nem tudhatjuk, hogy életünkben hány váltó van, és hogy ezek milyen sínpárra vezetnek minket. Jelenleg a Magyar Honvédség is egy új pályára állt, és az új feladatok megoldásához az elődökből, mint gyökerekből kell, hogy erőt merítsenek. Csak a megőrzött emlékezetből lehet a ma katonai szolgálatot teljesítőknek erős erkölcsi, morális tartása.
Az ünnepségen jelen volt Balogh Zsigmond, aki katonaként elszenvedője volt a súlyos vasúti szerencsétlenségnek. A baleset pillanatában az utolsó kocsiban tartózkodott és a nagy ütközés következtében kizuhant a vagonból és több súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A kómából február 13-án a veszprémi kórházban ébredt fel. A történtek ellenére a családjából a fia állomásfőnökként dolgozik a vasútnál, unokája Patrik, pedig a katonai pályát választotta élethivatásának.
Az ünnepség zárásaként az önkormányzati- és a katonai vezetők, valamint a bajtársi szervezetek képviselői és civilek koszorúzták meg az emléktáblát.
