Emlékezés az áldozatokra
Az ünnepség első részében a Veszprémi Petőfi Színház művészei korabeli dokumentumok, levelek felolvasásával idézték meg a fronton lévő katonák érzés és gondolatvilágát. Mutatták be azokat a borzalmakat, amelyeket a katonák a lövészárkokban megélhettek.
Az ünnepség résztvevőit Brányi Mária alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte, hogy 1917-ben nagy társalmi igény mutatkozott arra, hogy a háborúban elesett katonák emlékének megőrzését törvényben szabályozzák. Ezt az igény lett 2001-ben újra szabályozva és azóta május utolsó vasárnapja hivatalosan is a háborúban elesett katonák emléknapja lett.
Az ünnepi beszédet Barta Sándor ezredes LVIK törzsfőnöke mondta. Beszédében kiemelte, hogy ezen a napon emlékezünk meg azokról, akik a legdrágábbat az életüket áldozták azért, hogy mi ma itt ünnepelhessünk, létezhessünk egy szabad hazában. Az országban élő emberek szerencsésnek mondhatók azért, mert napjainkban távol vannak a háború pusztításaitól és békében élhetnek.
A háborúban meghalt katonák emlékműve előtt állunk most, azokról szól ma ez az ünnep, akik egy korszak kiszolgáltatottjai voltak. Van-e értelme a hősi halálnak?- tette fel Barta ezredes a kérdést.
Igen! Van akkor, ha valaki egy nemes cél érdekében áldozza fel magát. Akkor, amikor tudják, hogy embertársaikért kell hozniuk áldozatot. A történelem bebizonyította azt, hogy Európában háborúval nem lehet gazdasági, vagy kulturális hatalmat nyerni, más népek kárára előnyhöz jutni. Az európai légkört sokáig mérgezte sok hamis ideológiai nézet, amelyet egymásra festettek uralomra törő hatalmak és a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt milliók vesztek oda értelmetlenül. Napjainkra Európa népei belátták, hogy az áhított jövő nem külön-külön, hanem összefogva érhető el.
A két világháború borzalmai ébresztették rá a kontinens népeit arra, hogy nem egymás ellen harcolni, hanem összefogni kell. Így a hősök halála nem volt hiábavaló. Hősök nélkül nemzet sincs, és a történelmünket is egy sor hős neve és azok cselekedetei tették halhatatlanná. Azok az emberek akikről ezen a napon megemlékezünk, mielőtt hősök lettek ugyanolyan emberek voltak mint mi. Ugyanúgy éreztek, szerették gyermekeiket és dolgoztak a mindennapjaikban mielőtt katonák lettek.
Nem születtek hősnek, de amikor a hely és az idő megkövetelte, félve, fázva de felvállalták sorsukat. A ma embere nem tudja már kárpótolni ezek a hősöket a halálukért, de kötelessége a megemlékezés, a katonák tetteinek tisztelete.
Az ünnepség végén az önkormányzat, a katonai és civil szervezetek képviselő az emlékművön elhelyezték a tiszteletük virágait.
