A hősökre emlékeztek
Magyarországon hivatalosan május utolsó vasárnapján emlékezünk meg azokról az áldozatokról, akik a háborúk idején vesztették el az életüket.
A világháborús emlékműnél vasárnap Brányi Mária alpolgármester tartott ünnepi beszédet. Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a háború áldozatairól szóló történeteket újra és újra el kell mondanunk azért, hogy fiaink és lányaink megismerjék a történelmet és a hőseink áldozatvállalása a számunkra adjon egy tartást.
Évről évre találkozunk a város katonai emlékműveinél azért, hogy fejet hajtsunk előttük. Mint minden évben most is sokan vannak a téren katonák, akiknek a feladata a haza védelme, akár az életük feláldozása árán is. Megvédeni mindazt, amit hazánkban a magyar emberek már megteremtettek és azt a sok szép értéket ami egybeköti a családokat, és az itt élő embereket.
Brányi Mária a múltat idézve elmondta, hogy 1914. nyarán Veszprémben két háziezred katonáit szólította a harcba a behívó parancs. A Magyar Királyi 31-es Gyalogezred, valamint a 7. Ágyús Ezred katonái végigharcolták mind a négy háborús évet. Ott voltak a leghíresebb csatamezőkön Galíciától Isonzóig és vérüket hullatták a hazáért. A háború végén a 31-sekből megmaradt körülbelül 280 katona vasúton érkezett haza. Szomorúan megállapítható valóság volt az, hogy az annyira féltett katonákat a Jutas vasútállomáson senki sem várta. Pedig tudjuk, hogy a háborúban elesett katonákról már akkor is tisztelettel emlékezett meg a nemzet.
Egy 1924-ben kiadott BM rendelet hatására valóságos társadalmi mozgalom indult az országban azért, hogy az elesett katonák emléke előtt méltó módon hajtsanak fejet. Emlékművek épültek országszerte így Veszprém városában is. A jelenlegi emlékművön, amit 1939 június 4-én avatták fel, eredetileg csak a 31-es katonák felirata jelent meg, de ezt 2016-ban sikerül kiegészíteni, teljessé tenni.
A II. világháborút követően sűrű hallgatás kísérte a Magyar Királyi hadsereggel és Horthy Miklóssal összefüggésbe hozható háborús emlékművet. A 2001. évi LXIII-as törvény a Magyar Hősök Emlékünnepéről szólt, és volt az ami megtörte ezt a csendet.
A törvény kimondja: "A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam. Emlékük megörökítésére, a ma élő és a jövő nemzedékeknek példájuk felmutatására a következő törvényt alkotja:
Az Országgyűlés - tisztelettel adózva a hősök emléke előtt - a haza szabadságáért és függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért küzdött hazafiak emlékét e törvényben megörökíti. Az Országgyűlés a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánítja."
A hősiességről két ellentétes állítás jut az eszünkbe- hangsúlyozta Brányi Mária. Hősnek lenni emberfeletti, és hősnek lenni a legemberibb dolog. Olyas valami, amikor az egyén, az emberi mivoltának a határait feszegeti. Túllép önmagán. Emlékezzünk ezért hősi halottainkra és tiszteljük, becsüljük meg az élőket is. Becsüljük meg katonáinkat kérve és elvárva, hogy szükség esetén a jövőben is megóvjanak és ha kell fegyverrel is megvédjenek bennünket.
Az ünnepi műsort követően a háborúkban elhunyt hősökét mondott imát Nagy Károly kanonok, kerületi esperes, aki kiemelte, hogy mi magyarok büszkék lehetünk a hőseinkre. Sajnálatos tény az, hogy nagyon sok magyar katona kénytelen idegen földben nyugodni, de mi vagyunk azok, akik tisztességben kell, hogy megőrizzük az emlékeiket.
Az ünnepi rendezvény a koszorúzással zárult, amelynek során az emlékmű előtt tisztelegtek a város vezetői mellett a fegyveres erők és testületek tagjai, a MATASZ, a nyugállományú katonák egyesületeinek vezetői.
