„Nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól”

Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.
 
Ferenc pápa úgy fogalmazott: nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól.

„Hagyjuk, hogy Krisztus békéje belépjen életünkbe, szívünkbe, otthonunkba” – hangoztatta a katolikus egyházfő, aki szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit. Az első helyre a mártír Ukrajna került, melyet szavai szerint a „kegyetlen és értelmetlen” háború erőszaka és pusztítása ért el.

(MTI,444.hu)
 
Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.