Egy nap az idősekért

Hagyományteremtő jelleggel, az Idősek Világnapja tiszteletére idén először rendezik meg Veszprémben a Nyugdíjasok Napját.
 
 

Egy nap az idősekért

Hagyományteremtő jelleggel, az Idősek Világnapja tiszteletére idén először rendezik meg Veszprémben a Nyugdíjasok Napját.
 
 
 
 
 

Egy nap az idősekért

Hagyományteremtő jelleggel, az Idősek Világnapja tiszteletére idén először rendezik meg Veszprémben a Nyugdíjasok Napját.

Veszprém Megye Jogú Város Önkormányzata, valamint a Veszprém Városi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesülete szeptember 26-án közösen rendezi meg ezt a különleges napot. A programok 9 óra 30 perckor a Csermák Antal Zeneiskolában kezdődnek, ahol az egészségről szóló praktikákról tart tájékoztatót Tungli József, szenior tanácsadó.

A rendezvényre érkezők később választhatnak a programok közül, mert innen indul egy délelőtti történelmi várlátogató séta és egy másik séta az egészségért, az Erzsébet ligetbe.

12 órakor Némedi Lajos alpolgármester a zeneiskolában a „Harmadik kor pillanatai” –című fotókiállítást nyitja meg, erre a rendezők még most is várják az idősek életét bemutató fotókat.

12 óra 30 perckor kerül sor a pogácsasütő verseny eredmény hirdetésére, amelyre a versenyezni vágyó nagyiknak szeptember 16-ig még van lehetőségük benevezni.

16 órakor már új helyszínen, a Hangvillában kerül sor a Nyugdíjas Nap Gála műsorára. Ennek keretében kerül átadásra az „Év nagypapája”, valamint a „Szuper nagyi” elismerő cím. A délután során fellép a Táborállás énekkar, Felföldi Gábor, a Váczi Mihály Irodalmi Színpad művészeti vezetője és Pitti Katalin népszerű operaénekes, Liszt-díjas, Érdemes Művész.

Némedi Lajos a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy ez a nap egy négyéves közös munka eredménye. Ez idő alatt sikerült az önkormányzati vezetőknek a nyugdíjas szervezetekkel nagyon jó partneri viszonyt kialakítaniuk. Ennek során kidolgozták és a közgyűlés elfogadta Veszprém város Idősügyi Koncepcióját. A jó együttműködés játszott szerepet abban, hogy a város 2013-ban átvehette az Idősbarát Önkormányzat kitüntető címet.

Úgy értékelte, hogy az önkormányzat és a nyugdíjas szervezetek között a napjainkra létrejött párbeszéd nagyon hasznossá vált. A reményét fejezte ki annak, hogy ez a folyamat október 12-e után, politikai hovatartozástól függetlenül tovább folytatódik.

Török Lajos, egyesületi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az egyesület vezetése az érdekvédelmi tevékenységét az utóbbi években átértékelte. A kritikai megfogalmazások helyett a párbeszédre helyezték a hangsúlyt, mert csak így képesek hatékonyan eljuttatni a város vezetéséhez az időseket foglalkoztató kérdéseket és problémákat.

Erre a szeptemberi rendezvényre várnak minden nyugdíjas és idősödő társukat, mert ez a nap egyben az Idősek Világnapjáról is szól.

Tungli József, a Szenior Tanácsadók Társaságának vezetője egyetértett azzal a gondolattal, hogy napjainkban rendkívül fontos az, hogy a városban élőknek milyen a közérzetük. A Veszprémben élő közel 16 ezer fős nyugdíjas társadalom, jelentős hatással van a város mindennapi életére. A nyugdíjasok közérzete egyben kihat az őket körülvevő családtagok hangulatára.

A tanácsadó hangsúlyozta, hogy az idősödő korosztály legfontosabb napi problémája az egészségük helyzete. A szeptember 26-i nap elsődlegesen erről és az önfeledt szórakozásról szól.

Ezen a napon arra szeretnének ösztönözni az időseket, hogy figyeljenek oda magukra, az egészségükre és a nyugdíjas közösségekben éljenek aktív életet.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.