Színházi programsorozat gyerekeknek

A Kabóca Bábszínház művészei és dolgozói az elkövetkezendő három hónapban változatos programokat kínálnak a kicsiknek és a nagyobb gyermekeknek egyaránt.
 
 

Színházi programsorozat gyerekeknek

A Kabóca Bábszínház művészei és dolgozói az elkövetkezendő három hónapban változatos programokat kínálnak a kicsiknek és a nagyobb gyermekeknek egyaránt.
 
 
 
 
 

Színházi programsorozat gyerekeknek

A Kabóca Bábszínház művészei és dolgozói az elkövetkezendő három hónapban változatos programokat kínálnak a kicsiknek és a nagyobb gyermekeknek egyaránt.

Székely Andrea, a színház igazgatója bevezetőjében a Nobel békedíjas Nelson Mandelát idézte: „A történelem az alapján ítél felettünk, hogy sikerült-e megváltoztatnunk a gyerekek mindennapjait.”

Ehhez kapcsolódva szintén Mandela mondta: „Elfogadjuk és hirdetjük, hogy bár a gyerekeknek iránymutatásra van szükségük, elidegeníthetetlen joguk, hogy azok legyenek, amik lenni szeretnének. Ezt csak úgy érhetik el, ha teret adunk az álmaiknak és az álmaik megvalósításához. Ezért választotta a színház a mostani programsorozatának a mottójául azt, hogy „Vigyél egy gyereket a színházba!”

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az előttünk álló héten két fontos eseményre készülnek. 20-án lesz a Gyermekszínházi Világnap. Erre az ország 28 településén készülnek gyerekelőadásokkal, műsorokkal és a határainkon kívül 4 város is csatlakozott a rendezvényekhez. Magyarországon a világnap fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Ezen a napon a színházukban két olasz és két magyar előadást nézhetnek meg a gyerekek. A La Baracca – Testoni Ragazzi színház két babaelőadását: A hajó és a hold –címmel, illetve a Gomboló és a Spot előadásokat mutatják be. Az utóbbiról az igazgató elmondta, hogy ebben egy ember és egy lámpa különleges kapcsolatát láthatják a gyerekek, ami kedvesen vicces és egyben megható történet.

Március 21-én emlékeznek meg a Bábszínházi Világnapról és ezen a napon délután négy órakor bábosokkal, jelmezesekkel és gólyalábasokkal fognak megjelenni a Kossuth utcában, a posta előtti téren. Táncokkal, énekekkel próbálják bevonni az arra járó gyerekeket és felnőtteket a világnap megünneplésébe.

Március 22-én Budapesten a Kortárs Gyermekirodalmi Játszótér rendezvényén vesznek részt, ahol 25 kortárs író munkájának a megismerését segítik elő. Itt találkozhatnak az érdeklődő gyerekek és felnőttek azokkal, akik a mai kortárs meséket írják és illusztrálják.

A társulat március 29-én Debrecenbe utazik a Deszka Fesztiválra, ahol a Hüvelyk Matyi – darabjukat mutatják be. Április 2-án a Hangvillában az Erdélyi Napok keretében, a Volt egyszer egy…. programjukkal szerepelnek. Április 11-én a Magyar Költészet Napján a színház játszó termeibe a Kabóca Bábszínház színészeivel várják a gyerekeket éneklésre, versmondásra és egy közös játékra.

Székely Andrea külön kiemelte, hogy május 18-án a Hangvillában egy új bemutató előadást tartanak, melynek a címe: Rumini. A mese, Berg Judit IBBY- díjas műve alapján készült. Ez az előadás is azoknak a sorát fogja bővíteni, amelyek hosszú időszakra, több bemutatóra készülnek. Ilyen a most játszottak közül a Napra nap, valamint az Állatok farsangja, amelyek már ötven előadáson vannak túl, de jó példa a Ha dede, amelynek a 175. bemutatóját március 9-én tartották.

Az igazgató végezetül említést tett a június 14-15-én, a 21. alkalommal megrendezésre kerülő Kabóciádéról, amely a Sárga út mentén fogja elvezetni a gyerekeket a smaragd városba. Ennek a részletes programjairól később adnak tájékoztatást.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.