Közös karácsonyfa díszítés a színháznál

Díszítsük együtt a Veszprémi Petőfi Színház karácsonyfáját – címmel hívja a színház társulata a városban élőket az idei adventi rendezvényükre.
 
Az esemény iránt érdeklődő fiatalokat és időseket december 1-én 16 óra 30 perckor a színház előtti téren felállításra került közös fenyőfadíszítésére, valamint zenés ünnepi kikapcsolódásra invitálják a színház dolgozói.

A hagyományosan megrendezésre kerülő rendezvény legfontosabb célja a ráhangolódás az advent üzenetére és a karácsony ünnepi hangulatára.

A szervezők a hangulatos karácsonyi zenés program mellett forralt borral és teával várják a színházhoz érkezőket. A rendezvény végén a színészek és a jelenlévők közösen gyújtják meg az advent ünnepét jelképező gyertyát.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.