Mindenkiből több van. Hosszú sorokban vonultak végig Budán, egy teljesen átlagos óbudai irodaépülettől egészen a magyar hatalom csúcsáig, Orbán Viktor irodájáig. Körülbelül tízezer ember. Ők mind azért mentek ki tüntetni, mert az Index jó újság volt.

Ha egyenként megkérdezné őket bárki, elmondanák, hogy nem mindig volt jó újság az Index, mert sokszor nem értettek vele egyet, sok volt az elütés, állandóan magukról írtak, vagy felsorolnák a tucatnyi más, összességében lényegtelen kifogás bármelyikét. De ha az Index nem lett volna jó újság, nem ment volna ki tízezer ember a temetésére.

Azért ment ki ennyi ember búcsúzni, mert amellett, hogy az Index jó újság volt, az indexes újságírók mindennél látványosabban mutatták be, hogy milyen emberek. Magyarországon maszatolás van, most és általában is. A saját magát utcai harcosnak nevező miniszterelnök vezette hatalom a háttérből, név nélkül, sunyin ásta meg egy újság sírját, hogy az ott dolgozó esetenként szemüveges, sokszor béna, gyakran libernyák értelmiségiek egyszerre álljanak fel és mondják azt, hogy nem. Nem ez lesz. Nem mennek bele abba, hogy valaki játsszon az ő munkájukkal, hogy gerinc nélküli emberek kenjenek el egyenes életeket és karriereket.

Nem a Momentum miatt ment ki ennyi ember tüntetni, és nem is jó, hogy a Momentum hívta őket oda. Nem volt ez jó tüntetés és nem voltak jók a beszédek. Nem pártnak kellett volna megszerveznie, és nem azoknak az embereknek kellett volna felszólalniuk, akik minden más tüntetésen is felszólalnak. De más nem volt ott, csak ők. Csak a Momentum volt ott, hogy megszervezze ezt a tüntetést, megtette úgyis, hogy valószínűleg ők is tudják, ez így nincs jól.

A tüntetők egy része is tudta, hogy ez nem jó így. El is indultak szép sorban haza a beszédek alatt. Nem azért jöttek ki, hogy politikusok beszédeit hallgassák, hanem azért, hogy megmutassák, az Index egy jó újság volt. És nem csak jó újság, hanem fontos is. Olyan kulturális ikonja Magyarországnak, amelyből történelmi és kulturális okok miatt nem lesz már másik.

De az, ami az Index környékén történt, és az, amit ezen a tüntetésen láthattunk, megmutat nekünk valamit a magyar közállapotokról. Nagyjából annyit, hogy ez nincs jól így.

Az önkormányzati választás némi feloldozást adhatott az ellenzéknek, amely tíz hosszú évnyi folyamatos vereség után végre nyert valamit. Az elmúlt pár súlyosan nyomasztó hónap viszont megmutatta, ez aztán nem oldott meg semmit Magyarország problémáiból.

Közben újságból sincs már sok, sőt, egyre kevesebb van. És egyre kevesebb embernek kell egyre nagyobb feladatot megoldania, egyre nyomasztóbb felelősséggel. Nincs ez így jól. Mindegyiküknek van családja, problémája, öröme, mindegyiküknek lehet hitele, adóssága, kiszolgáltatottsága. Ezeket kellett összeegyeztetniük azzal a döntéssel, hogy mindent feláldoznak az elveikért. Azért tették ezt, mert tudták, hogy ami most van, az nem jó.

Ha az Index kivégzése bármire jó, akkor az az, hogy megértsük, még többet kell dolgoznunk. Az, ami most van, nem múlik el magától, meg kell változtatni. Legyen szó korrupcióról, megalkuvásról vagy az általános, miazmás deprimáltságról, ami ezt az országot uralja. Nem fogjuk megúszni a munkát, mert ez nem oldódik meg magától és nem múlik el, ha nem nézünk oda. Értünk is eljön, és minket is választás elé állít.

A politikusoknak még többet kell tenniük, ha győzni akarnak a Fidesz ellen, az újságíróknak pedig még többet kell dolgozniuk, hogy Magyarország ne maradjon tudás és információ nélkül, hogy értse, mit tesz velünk a hatalom. A rendezvényszervezőknek és villanyszerelőknek ugyanígy még többet kell dolgozniuk, ahogy a pékeknek, a virágárusoknak, a marketingeseknek és a kéményseprőknek is. A tüntetőknek pedig még több kockázatot kell vállalniuk egy olyan országban, ahol senki nem szeret kockázatot vállalni. Most vállaltak is. Sokan jöttek el, olyanok is, akiket más tüntetésen nem vagy ritkán látni.

Ami most van, az nem jó. Akkor lesz jobb, ha tanulunk abból, ami most történt, és még keményebben dolgozunk. Ha pedig választani kell, akkor az egyenes hátat és a felemelt fejet választjuk, és hajlandóak vagyunk mi is áldozni valamit.

Azért, hogy egyszer jó legyen.