Vezényelt, Oberfrank Pál

A városban tanuló fiatalok április 11-én három lépcsőn is megemlékeztek a Költészet Napjáról.
 
 

Vezényelt, Oberfrank Pál

A városban tanuló fiatalok április 11-én három lépcsőn is megemlékeztek a Költészet Napjáról.
 
 
 
 
 

Vezényelt, Oberfrank Pál

A városban tanuló fiatalok április 11-én három lépcsőn is megemlékeztek a Költészet Napjáról.

Hazánkban 1964 óta, József Attila születésnapján ünneplik a Költészet Napját. Minden évben valamilyen aktualitáshoz kapcsolják ezt a napot. A résztvevők idén Arany János születésének 200. évfordulójáról emlékeztek meg azzal, hogy a fiatalok a nagy magyar költő által írt verseket szavalták el.

A kórust, Oberfrank Pál a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója vezényelte és a verseket is az igazgató választotta ki. A megemlékezés első lépcsőjén a színház előtti téren, a résztvevők Arany János: A méh románca- versét olvasták fel.

A második lépcső a megyei könyvtár bejáratánál volt, ahol Arany Mátyás anyja-című verse hangzott el.

A harmadik lépcsőt a fiatalok a Laczkó Dezső Múzeum előtt foglalták el és itt, Arany János: Szibinyányi Jank –című versét halhatták az arra járók.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.