2008 óta nem zuhant akkorát az olajár, mint most

Tíz százalékot esett egyetlen nap alatt a kőolaj világpiaci ára, miután a vezető kitermelők – Oroszország ellenállása miatt – pénteken nem egyeztek meg a kitermelés további koordinált visszafogásáról.
 
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, közülük is elsősorban Szaúd-Arábia azt javasolta, hogy hosszabbítsák meg a már érvényben lévő korlátozást és e mellett döntsenek újabb csökkentésről is.

A javaslat háttere, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt visszaesett a termelés és a közlekedés, emiatt pedig jelentősen csökkent az energiahordozók iránti igény is.

Oroszország azonban nemet mondott a kezdeményezésre és azt javasolta, hogy az érintett országok áprilisban vizsgálják meg újra a kérdést.

A megegyezés elmaradása miatt a BBC beszámolója szerint Brent típusú olaj árfolyama több mint 9 százalékkal zuhant és hordónként 45,27 dollárt adtak érte a tőzsdéken, míg a West Texas Intermediate ára 10,1 százalékot esett, és 41,28 dollárra mérséklődött. AZ év eleje óta az olajárak mintegy 30 százalékot estek. Forrás: hvg.hu

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.