Tavaly 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt

Akár bélfertőzésről, akár vérmérgezésről, akár a kórokozók által okozott fertőzésekről van szó, emelkedő tendencia figyelhető meg.
 
 

Tavaly 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt

Akár bélfertőzésről, akár vérmérgezésről, akár a kórokozók által okozott fertőzésekről van szó, emelkedő tendencia figyelhető meg.
 
 
 
 
 

Tavaly 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt

Akár bélfertőzésről, akár vérmérgezésről, akár a kórokozók által okozott fertőzésekről van szó, emelkedő tendencia figyelhető meg.

Hétfőn közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a kórházi fertőzésekről szóló 2018-as összefoglaló jelentést, amiről a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) számol be közleményében.

A TASZ szerint az adatok összességében romló tendenciát mutatnak, a legfontosabb mutatókban romlott a helyzet 2018-ban a korábbi évekhez képest.

Az úgynevezett multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések száma meredeken emelkedik. Míg 2013-ban tízezer betegre 19,3 multirezisztens kórokozó által okozott fertőzés jutott, addig 2018-ban 28,1, vagyis az arány nagyot romlott. Összesen 5442 eset fordult elő, ez 500-zal több, mint 2017-ben.

2018-ban 206 haláleset történt, a fertőzést leggyakrabban katéter használatával idézik elő.

A Clostridium difficile nevű kórokozó által kiváltott bélfertőzés aránya pár évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, de 2016-tól már újra emelkedik. 2017-ben 27,4, 2018-ban 28,1 eset jutott 10.000 betegre. 2018-ban 5549 esetet diagnosztizáltak, ez mintegy százzal több, mint 2017-ben, de mivel itt is kevesebb beteget láttak el 2018-ban, mint 2017-ben, ezért az arány ebben az esetben is rosszabb.

249 esetben erősítették meg, hogy a halált a clostridium okozta. Az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések (vérmérgezések) aránya óriásit ugrott: míg 2017-ben 18,2 jutott 10.000 betegre, addig 2018-ban 21,2. Ez összesen 4060 fertőzést jelent.

86 esetben erősítették meg, hogy a halált a vérmérgezés okozta. A kórházi fertőzések elleni védekezésről jó képet ad, hogy mennyi alkoholos kézfertőtlenítőt használnak. Bár ez a szám folyamatosan emelkedik, még mindig messze elmarad az EU átlagától: 2017-ben 8,39, 2018-ban pedig 9,51 litert használtak 10.000 ápolási napra vetítve. Az EU-ban ugyanez a mutató már 2015-ben is 24 liter volt.

A TASZ szerint a jelentés még mindig a hozzáértőknek, nem pedig az érdeklődő laikusoknak készült, a szervezet szerint nagyon hiányzik az érthető tájékoztatás.

„Az ÁNTSZ és utódja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) évek óta adós azzal, hogy érthető tájékoztatást nyújtson a közvélemény számára. Bár a mostani jelentés valamelyest átláthatóbb, abból még mindig nem tudjuk meg a legérdekesebb adatokat: hogy hányan fertőződtek és hányan haltak meg 2018-ban kórházi fertőzésben.

Ha helyesen számolunk, akkor tavaly a fertőzések száma csak a három kötelezően jelentendő kategóriában 15.151 volt, a betegek közül 541-en meg is haltak. Csakhogy ez a szám csalóka: azt feltételezi, hogy minden esetet megfelelően diagnosztizáltak, a diagnosztizált eseteket pedig be is jelentették.

Ráadásul nem is az összes fertőzési típust tükrözi, csak azokat, amiket minden kórháznak egyaránt kötelező jelentenie, vagyis a tényleges adat jóval magasabb lehet” – mondta Asbóth Márton, a TASZ jogásza. A TASZ korábban javaslatokat küldött az NNK-nak arról, hogy szerintük hogyan és mit lenne érdemes a kórházi fertőzésekről kommunikálni.

A betegeket nemcsak a számok érdeklik, hanem az is, hogy végtére is mik ezek a kórházi fertőzések, mit kell tudni róluk, mennyi az esély, hogy meggyógyulnak, ha elkapták, és ők maguk mit tehetnek ellenük. Bízunk benne, hogy az NNK-ban nyitott fülekre találnak a javaslataink, és hamarosan hiteles, közérthető információk lesznek elérhetők a kórházi fertőzésekről – mondta Asbóth. Forrás. hvg.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.