Túl az év utolsó közgyűlésén

A megszokott ütemterv szerint zajlott a decemberi közgyűlés, a Fidesz-KDNP vezette városvezetés, a tervezett napirendi pontokat nagyobb vita nélkül elfogadta.
 
 

Túl az év utolsó közgyűlésén

A megszokott ütemterv szerint zajlott a decemberi közgyűlés, a Fidesz-KDNP vezette városvezetés, a tervezett napirendi pontokat nagyobb vita nélkül elfogadta.
 
 
 
 
 

Túl az év utolsó közgyűlésén

A megszokott ütemterv szerint zajlott a decemberi közgyűlés, a Fidesz-KDNP vezette városvezetés, a tervezett napirendi pontokat nagyobb vita nélkül elfogadta.

A hónap együttesének választott, Veszprém Bakony Táncegyüttes színvonalas bemutatkozását követően a közgyűlés az interpellációval kezdődött.

Harmann Ferenc (MSZP) képviselője az interpellációjában, a Takácskert lakásépítési fejlesztés elmaradását hiányolta.

Porga Gyula polgármester a válaszában hangsúlyozta, hogy a város érdeke az, hogy minél több lakás épüljön Veszprémben. A város vezetése ennek a helyzetnek a megoldását csak a konszenzusos megállapodásban képzeli el és ezért a telkek tulajdonosaival még meg kell egyezniük. A jelenleg kialakult helyzetről a képviselőt írásban fogja értesíteni.

A közgyűlés a kérdésekkel folytatódott, amely során Gerstmár Ferenc (LMP), Forgóné Kelemen Judit (Jobbik), Nagy Piroska (független), valamint Hartmann Ferenc (MSZP) képviselők, a közélettel kapcsolatos egyéb problémákkal foglalkoztak.

A napirend előtti hozzászólásában Czaun János (Fidesz-KDNP) képviselője beszámolt arról, hogy Gyulafirátót labdarúgó csapata az őszi idényt a megyei első osztály első helyén fejezte be. Ezt a nagyszerű teljesítményt adatokkal támasztotta alá és kiemelte, hogy ez az első hely egy kiváló csapatmunka eredménye volt.

Porga Gyula sürgősséggel kérte, a háziorvosi ügyelettel kapcsolatos önkormányzati rendelet módosítását. Ebben a szolgáltatás megszokott színvonalának a biztosításához javasolta az ügyeletben lévő háziorvosok számának 2-ről, 3-ra történő növelését.

Katanics Sándor (DK) újra felhívta a figyelmet arra, hogy a sürgősségi háziorvosi ellátás másfél éve megoldatlan és a mostani beterjesztés elkerüli ezt a problémát. Az önkormányzat által elfogadott rendezés szerint már több mint egy éve a kórházban kellene ezt az ügyeletet és az orvosi ellátáshoz szükséges feltételeket biztosítani. Az ügyeletet ellátó orvosok a jelenlegi feltételeket nem tartják elfogadhatónak. A képviselő azt az elképzelést, hogy az ügyeletet ellátókat közbeszerzés keretében válasszák ki, elfogadhatatlannak tartotta.

Porga Gyula utalt arra, hogy jelenleg egy szakmai ellentét van a kórház és az ügyeletet ellátó orvosok között, amelynek a feloldásához idő kell. Ezért keresnek egy olyan orvosi csoportot, akik a mostani feltételek mellett is vállalják az ügyeleti ellátását. Ebben veszprémi orvosok is részt vehetnek, de a városban praktizáló orvosok közül többen úgy nyilatkoztak, hogy így nem kívánnak részt vállalni a munkában.

Az új csoporttal való megegyezés egyik fontos feltétele az – hangsúlyozta a polgármester – hogy ha a feltételeiket elfogadó új csoport később rájön, képtelen ellátni a szolgáltatást, a feladat nem szállhat vissza a most ezt végző háziorvosokra. A közbeszerzés hamarosan kiírásra kerül és előreláthatólag áprilisban tud a közgyűlés ezzel konkrétan foglalkozni és dönthet a szolgáltatásról.

Az első napirendi pontban a közgyűlés a költségvetés módosítását tárgyalta. Ennek kapcsán Katanics Sándor kérdést intézett a polgármesterhez és azt kérdezte, hogy az önkormányzatnak vannak-e likviditási gondjai, de az is érdekelte, hogy a terembérleti díjak alakulása - a megváltozott üzemeltetési körülmények miatt - hogyan érintették a város gazdálkodását.

A képviselők közt ennek kapcsán vita alakult ki arról, hogy az elkövetkezendő választási kampányban az iskolákban mennyire kell tiltani a pártok megjelenését. Erre az időszakra kell-e valamilyen új szabályozás az iskolák közösségi helységeinek felhasználására. A vita pillanatok alatt annyira parttalanná vált, hogy egyes képviselők már a tíz évvel ezelőtt eseményekre hivatkozva érveltek, amikor a polgármester kérte, a nem napirendi ponthoz tartozó vita befejezését.

A kérdésre a polgármester elmondta, hogy az önkormányzatnak likviditási problémái nincsenek, az év végéig minden számlát ki fognak fizetni. Az önkormányzat még meglévő adósságát, a közel 2 milliárd forintot a kormány a második lépcsőben, hamarosan rendezni fogja. Fontos ez azért, hogy a 2014-től kezdődő új fejlesztési ciklusba az önkormányzatok a saját pénzügyi forrásaikkal könnyen be tudjanak kapcsolódni az Európai Uniós pályázatokba.

A második napirendi pontban a közgyűlés módosította a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos, elmúlt évben hozott rendeletét.

Egy ellenzéki képviselő kérdésére, hogy mekkora pontosan jelenleg a kiesett bevétel, Göttlinger László, a VKSZ vezérigazgatója elmondta: Egy kormány határozat szerint a jövőben a megyei szintű szolgáltatás működtetéséért a Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere a felelős. A kormány által tervezett rezsicsökkentés miatt, éves szinten Veszprém megyében 120 millió forint kiesés várható, de az illetékes minisztériumtól ígéretet kaptak a hiány kompenzálására.

A közgyűlés ezt követően még 22 napirendi pontban hozott határozatot.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.