A lélegeztetőgépek után a maszkokra is ráfizetett a kormány

Mindez egy közérdekű adatigénylés után derült ki.
 
 

A lélegeztetőgépek után a maszkokra is ráfizetett a kormány

Mindez egy közérdekű adatigénylés után derült ki.
 
 
 
 
 

A lélegeztetőgépek után a maszkokra is ráfizetett a kormány

Mindez egy közérdekű adatigénylés után derült ki.

Ismét egy túlárazott projekt rajzolódik ki azokból a szerződésekből, amelyeket a Hírklikk kért ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól.

Ezek szerint a védekezéshez szükséges sebészi maszkok darabját 156 forintért, míg az FFP2-es maszkok darabját 944 forintért szállíttatta le a kormány a TBÉSZ Zrt.-vel.

A portál megjegyzi: egy átlagembernek ugyanennyit kellett fizetnie, ha csak egy darabot akart szerezni az első hullám idején, amikor általános volt a maszkhiány. Ezért is meglepő, hogy a külügy által preferált cég egy tízmillió darabos tételnél ugyancsak ezt az árat kérte el, s nem nagyker áron számolt.

Az FFP2-es maszkokért adott ezer forintos ár ugyancsak soknak tűnik, ha azt vesszük figyelembe, most is van olyan webshop, ahol 200 forintért lehet ilyet vásárolni.

A cikk szerint nem lehet nyomon követni a kiadott szerződésekből, hogy pontosan hány darab maszkot is szállítottak, mert a kiadott dokumentumok alapján úgy tűnik, mintha 9 millió sebészeti maszkot és 600 ezer FFP2-es maszkot szállítottak volna 3 686 928 forintért, de egy másik szerződésösszesítőn ennél nagyobb összeg, 4 682 398 560 forint szerepel.

Korábban Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő adatigénylésére Szijjártó Péter minisztériuma azt állította, 20,6 millió darab maszkot szállítottak le, ez utóbbi alapján számolta ki a Hírklikk az árakat.

Nem ez az egyedüli, védekezéshez szükséges tétel, amit irreális áron szerzett be a kormány. A lélegeztetőgépekért ugyancsak rengeteget fizettek - most pedig már a képviselőknek sem árulják el, hol tárolják őket, kinek akarják a berendezéseket értékesíteni, vagy egyáltalán mennyi a stratégiai mennyiség.

Forrás: nepszava.hu
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.