Luxus, vagy város-szépészeti beruházás?

Lehet választani, ki minek ítéli a városközpont rekonstrukcióját.
 
 

Luxus, vagy város-szépészeti beruházás?

Lehet választani, ki minek ítéli a városközpont rekonstrukcióját.
 
 
 
 
 

Luxus, vagy város-szépészeti beruházás?

Lehet választani, ki minek ítéli a városközpont rekonstrukcióját.

A februári önkormányzati közgyűlésen a legnagyobb vitát a 2013. évi költségvetés és ezen belül a várható kiadások váltották ki. Az ellenzéki képviselők leginkább a belvárosi rekonstrukciós munkák szükségességét kérdőjelezték meg.

Porga Gyula polgármester terjesztette be a városvezetésé által elkészített költségvetési tervezetet. Bevezetőjében elmondta, - egy költségvetésnek, az álmok és a lehetőségek egyensúlyáról kell szólnia. A csütörtöki vita alapján elmondható, hogy mind az ellenzék, mind a városvezetés más és más álmokat látnak, ezért nem csoda, ha egyes kérdésekben szögesen eltér a véleményük.

Ilyen volt az is, hogy a közgyűlés során több felszólalás foglalkozott a belvárosi rekonstrukcióval és a Kossuth utcai aluljáró építésével. Gerstmar Ferenc (LMP), többek között megállapította, hogy a városban vannak ugyan fejlesztések, de a gazdaságban nincs érezhető fejlődés. Ugyanis, nagyon jelentős források mennek el a „kirakat fejlesztésekre”, amelyek nem erősítik a gazdaságot és nem teremtenek új munkahelyeket.

Hartmann Ferenc (MSZP) elfogadja azt, hogy az elkészülő beruházás a városképet szépítheti, de egyetért azokkal, akik kritizálják az építkezés, mert ennek a beruházásnak konkrétan megfogható gazdasági hozadéka nincs. Ezért következhetett be az a helyzet, amit a város fideszes képviselői gyakran úgy emlegetnek, hogy az adósság állományt az előző kormány okozta, s a mondatot be is kellene fejezni azzal, hogy a fideszes városvezetés pedig még fokozta. Mert azokat a problémákat, amelyek a hatéves vezetésük során felmerültek, hitelfelvétellel oldották meg, a nehézségeket mindig a szőnyeg alá söpörték.

Katanics Sándor (DK), a vita során kifejtette, az ellenzéknek igazából azokkal a fejlesztésekkel van problémájuk, amelyek feleslegesek, ilyen többek között az aluljáró nagy gödrének a kiásása, valamint a Hangvilla beruházás. Ami egyébként magán beruházásként indult és a különböző átalakulásokat követően az önkormányzatnak a beruházás érdekes módon 1,4 milliárd forintjába kerül.

A vita során két egyértelmű reagálás történt az ellenzék felvetéseire. Az egyiket Mihalovics Péter (Fidesz-KDNP) fogalmazta meg – az átlag veszprémi számára az a fontos, amit a város fejlődésében lát és látni fogja, hogy Veszprémnek milyen sikeres városvezetése van. Brányi Mária alpolgármester, a napirendi pont vitájának utolsó részében kijelentette, ő eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott az építkezésről és a belváros rehabilitációja egyáltalán nem luxus beruházás, biztosítani fogja azt, hogy a gyalogos és a gépjármű közlekedés szétválasztásra kerüljön.

Lehet választani.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.