Kórustalálkozó Veszprémben

A második alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Kórusok Találkozóját az érdeklődők június 7-e és 9-e között láthatják.
 
 

Kórustalálkozó Veszprémben

A második alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Kórusok Találkozóját az érdeklődők június 7-e és 9-e között láthatják.
 
 
 
 
 

Kórustalálkozó Veszprémben

A második alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Kórusok Találkozóját az érdeklődők június 7-e és 9-e között láthatják.

A találkozó házigazdája a Veszprém Város Vegyeskara, valamint a Veszprémi Programiroda Kft. A rendezvény egy olyan egyedi kórustalálkozó, amelyre előzetes szakmai elbírálás alapján kerülnek a résztvevők meghívásra. Az idei évben két határon túli magyar és egy fővárosi kórus nyerte el a „Hangvilla-különdíjat” és kapott meghívást a három napos rendezvényre.

A kórusoknak lehetőségük lesz a műsorprogramjaik bemutatására, de e mellett készülnek a közös éneklésre is és lehetőségük lesz megismerkedni a várossal, a Balatonnal, valamint egymás zenei- kulturális életével.

Sepsiszentgyörgyről érkezik a Cantus Firmus Vegyeskar, amely 1980 óta elismert szereplője a háromszéki kórusmozgalomnak. A vegyeskar tavaly júniusban a Tordaszentlászlón rendezett dalos találkozón nyerte el a különdíjat. Hitvallásuknak tartják a Kodály Zoltán által mondottakat: „Nyelvében él és dalában érez a nemzet!”

Kolozsvár Magyar Gyermekkórusát 2016-ban hívta életre Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. A kórus az elmúlt évben Déván szerepelt kiválóan a gyerekkórusok találkozóján. A kórus vezetői úgy látják, hogy „a kórusban való éneklés nagyon jó alkalmat nyújt arra, hogy a gyerekek megtanuljanak odafigyelni egymásra.”

Az Amadeus Kórus a budapesti Veres Pálné Gimnázium végzett diákjaiból, illetve barátaikból alakult és idén ünnepli fennállásának a 20. évfordulóját. A kórus 2018. novemberében a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen szerzett Arany minősítésű fokozatot.

A Magyar Kórusok Találkozójának zenei programja:

Június 7. 19 óra – Hangvilla Veszprém Város Vegyeskara Kóruscsaládjának hangversenye.

Június 8. 18 óra – Hangvilla Gálahangverseny a vendégek önálló műsoraival és közös énekléssel. Jelképes, 1000 forintos belépőjeggyel látogatható.

Június 9. Pünkösdvasárnap délelőtt templomi fellépések. 9 óra 30 perc – Kálvin parki Református templomban a Cantus Firmus Kórus.

10 óra – Szent Margit templomban a misét követően – a Kolozsvári Gyerekkórus.

10 óra 30 perckor – Szent Mihály Bazilika – Amadeus Kórus.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.