Az ég katonáira emlékeztek

Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg szerdán katonák és civilek Veszprémben a Légierő Haderőnem és a Repülő Fegyvernem Napjáról.
 
 

Az ég katonáira emlékeztek

Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg szerdán katonák és civilek Veszprémben a Légierő Haderőnem és a Repülő Fegyvernem Napjáról.
 
 
 
 
 

Az ég katonáira emlékeztek

Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg szerdán katonák és civilek Veszprémben a Légierő Haderőnem és a Repülő Fegyvernem Napjáról.

Az ünnepségen résztvevőket Soós Lajos nyá. alezredes a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének elnöke köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően augusztus 15-e a Repülő Fegyvernem Napja ad alkalmat arra, hogy megemlékezzenek a hősi halált halt magyar pilótákról, egyben tisztelegjenek azok emléke előtt, akik a tudományos munkájukkal tettek sokat a polgári és katonai repülés fejlődéséért.

Az elnök kiemelte, hogy a repülés az ember vele született álma, de ez az álom már a kezdetektől nagyon sok áldozatot követelt. A ember először csak arra törekedett, hogy felemelkedjen és a magasból gyönyörködhessen az őt körülvevő világban és mégis a katonai és a hadászati szempontok voltak azok, amelyek felgyorsították a repülés fejlődését.

A két világháború nagyon sok katonai áldozatot követelt, de az ezt követő béke éveiben egészen napjainkig a katonai repülés során közel 250 pilóta halt meg. Ezekben az években olyan embereket vesztettünk el, akik reggel azzal készültek a napi feladataik ellátására, hogy este újra ott lesznek a szeretteik körében, de ezt már nem érhették meg.

Soós Lajos emlékeztetett arra, hogy augusztus 15-e a Nagyboldogasszony ünnepe, Szűz Mária mennybevételének napja, a katolikus egyház egyik kiemelkedő eseménye. Szűz Mária, aki Szent István óta Magyarország védőszentje, az újkori történelemben egyben a pilóták védőszentje is.

Az ünnepi beszédet követően Oláh Emil alezredes, református tábori lelkész mondott imát, a hősi halált halt magyar katonai repülők lelki üdvéért. Köszönetet mondott azoknak a hősöknek, akik a legdrágábbat az életüket áldozták a magyar hazáért és megteremtették az alapját a magyar katonai repülésnek.

Az imát követően a sok száz katonai áldozat neve közül haragszó kíséretében harminc hangzott el. Csupán néhány név került felolvasásra azok közül, akik 1910 után a szolgálatuk teljesítése közben vesztették az életüket és csatlakoztak a ”nagy égi kötelékhez.”

Az ünnepi megemlékezés koszorúzással zárult. Az emlékművön többek között elhelyezte a megemlékezés virágait Sáfár Albert dandártábornok, az ÖHP parancsnok helyettese, az önkormányzat nevében Némedi Lajos alpolgármester, valamint a haderőhöz tartozó fegyvernemek parancsnokai és a civil szervezetek képviselői.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.