Egy budapesti kórházban már gyakorlatilag minden felszabadítható dolgozót az intenzívre küldtek, hogy segítsék a szakápolók és az orvosok munkáját. Ott dolgoznak azok a műtősök, sebészek, aneszteziológusok, akik a halasztható műtétek felfüggesztésével szabadultak fel,

de mellettük már a gyógytornászokat és masszőröket is behívták az emberhiány miatt.

Már tavaly év végén is szükség volt egyszer más osztályon dolgozók bevonására, de akkor még önkéntes alapon lehetett jelentkezni a feladatra. Most már utasítást kaptak, hogy az intenzívre kell menniük. Felmentést az kapott, aki idős, vagy kisgyerekes szülő, illetve bizonyos munkakörökben dolgozókra - például a masszőrökre - továbbra is szükség van a nem covidos betegek ellátásánál.

Az egészségügy teljesítőképességének a plafonját azoknak a szakápolóknak a száma határozza meg, akik értenek az intenzíves terápiák elvégzéséhez. Ilyen szakemberből pedig kevés van. Ezért van az, hogy hiába nyugtat a kormány további szabad ágy- és lélegeztetőgép-kapacitásokkal, akár még humánerő-kapacitásokkal is,

a szakápolók munkáját nem lehet pótolni.

A más osztályokról átvezényelt dolgozók abban tudnak segíteni, hogy az egyszerűbb feladatok elvégzésével valamennyire tehermentesítsék őket. Ez a gépek ellenőrzését, gyógyszerek előkészítését, betegek mozgatását jelenti. A szakápolói feladatokat ennyi idő alatt nem is tudnák megtanítani nekik - a gépek kezelése, gyógyszerek adagolása olyan precíz, specifikus munka, amit több év tanulással sajátít el az ember.

A kapacitásnövelés ígéreteit itt is felháborodva fogadták, hiszen hiába rendeznek be egy újabb intenzíves szobát, egyszerűen már nincs, akit oda lehetne küldeni.

Más országokban az intenzív osztályon egy betegre két ápoló jut. Magyarországon ez már sokszor békeidőben sem jött össze, leggyakrabban 2 beteg jutott egy szakápolóra.

Ennek most a két-háromszorosát, 5-6 beteget kell egyetlen ápolónak ellátnia, melléjük álltak be a frissen átvezényelt segédápolók.

Az intenzíves dolgozók egyre jobban ki vannak merülve - hónapok óta nézik, ahogy egyre inkább a saját korosztályukból érkeznek a betegek, akiknek az állapota pillanatok alatt romlik le drasztikusan.

Azt, hogy a korlát nélküli bővítés hogyan megy a betegek kárára, Svéd Tamás intenzív terápiás szakorvos szemléletes példával írta le a 444-nek adott interjújában:

„Megpróbálkozom egy példával: százan ülnek egy zuhanó repülőn, van húsz ejtőernyő. Széttéphetem és összevarrhatom őket másként, csinálhatok kisebbeket. Megoldhatom, hogy 30 ember kapjon ejtőernyőt, így ennyien élnek túl, de néhányan nagyon össze fogják törni magukat. Adhatok 40 embernek is ejtőernyőt, akkor 25-en fogják túlélni a becsapódást, de még mindig megmentettem plusz öt életet az eredeti 20-hoz képest, a 30-nál már öttel kevesebbet. Ha viszont 50 embert próbálok megmenteni ugyanígy, mindnyájan meg fognak halni. Ezt a határt nem szabad átlépni az intenzív ágyak bővítésekor.”