Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

A Népszava információi szerint teljesen felszámolhatják a megyei lapszerkesztőségeket.
 
A teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában, az önálló szerkesztőségek felszámolására számítanak a lapok dolgozói az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elejéig bezárólag. A megyei napilapok megszűnésével a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át.

A jelenlegi megyei szerkesztőségek munkatársai úgy tudják, hogy a központilag szerkesztett lapok minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennek majd meg, minimális helyi tartalommal, amit pár újságíró állítana elő.

Helyben ugyanakkor nem lennének vezetők és főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer jóval olcsóbbá teheti a hálózat működését, ez pedig a KESMÁ-nak alapítása óta az egyik kimondott célja. A lapoknak a példányszáma egyébként folyamatosan zuhan.

Erősebb központosítás várhat a városi televíziókra is: ezek szintén eltűnhetnek, a helyüket pedig megyei szinteken egy-egy tévé veheti majd át. Forrás hvg.hu

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.